Holdfénycsobbanás az élményfürdőben (galériával!)

Öcaline - 2021. augusztus 1. 20:11

A cím persze megtévesztő, nem a holdfény, hanem a fürdőzők vehettek részt az élményfürdő rendhagyó közösségi kísérletén – amely a szó összes értelmében fényes sikert aratott. Címszavas összegzés, bőséges képtárral koronázva!

Dunaújváros is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos kezdeményezéséhez – amelynek keretében egyébként 41 fürdő várta rendhagyó esti programokkal a műfaj szerelmeseit  szombaton este és éjjel. A Magyar Fürdőszövetség még 2010-ben hívta életre az azóta országos mozgalommá terebélyesedett akciót, amelynek bevallott célja a honi fürdőkultúra népszerűsítése – a strandok, welness-bázisok, termálfürdők meghosszabbított nyitvatartással, kedvezményekkel és programokkal csalogatják a vendégeket. 
Nem volt ez másként az Aquantis Élményfürdőben sem, ahol szépszámú közönség engedett a csábításnak – a dunaújvárosi rekreációs központ szintén szombaton este várta a vendégeket a Holdfényfürdő fantázianevű programmal; a látogatók szó szerint kimaxolhatták a napi belépő t, hiszen egészen éjfélig nyitva volt az élményfürdő.

A vidám, jó hangulatú csobbanás részleteiről meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
Holdfényfürdő a Strandok Éjszakáján

Holdfényfürdő a Strandok Éjszakáján - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani

2025. aug. 17.

A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)

Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)

Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)

2025. aug. 17.

A beszámoló még várat magára, de jöjjenek máris a képek: sokan választották az élményfürdő közösségi kezdeményezését szombaton este – a Holdfényfürdő bulija éjfélig csalogatta a vendégeket, a hangulatról meséljenek a képek!

Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)

Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)

2025. aug. 17.

Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.

Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára

2025. aug. 16.

Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)

Sarokelosztók: hálózati csatlakozás praktikusan

2025. aug. 15.

Az életünket teljes mértékben átszövő elektronika miatt ma már a lehető legváratlanabb helyeken is szükség lehet konnektorra. Nemcsak a nappaliban vagy az irodában, de a konyhában, a műhelyben, sőt akár a garázs sarkában is jól jöhet, ha van hova csatlakoztatni egy fontos készüléket. (X)

Na még egyszer: mindenkit vár a Roller Park Jam!

Na még egyszer: mindenkit vár a Roller Park Jam!

2025. aug. 15.

Az eseményről már beszámoltunk, legyen ez az utolsó figyelmeztetés: rolleresek, deszkások, bringások, korisok, mindenkit vár az I. Dunaújváros Roller Park Jam vasárnap. Flyer és infóözön itt!

DSTV: új lépcsők az öbölben – a horgászok örömére

DSTV: új lépcsők az öbölben – a horgászok örömére

2025. aug. 15.

Igencsak nehézkes a horgászok lejutása a vízparthoz a kikötői öbölben, azonban az áldatlan helyzet nemsokára változhat, derül ki a DSTV összeállításából. A lépcsőtelepítés terveiről Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke számolt be. Hangkép.