Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jakab Dávid visszatért Dunaújvárosba

Sport
labdarúgás

facebook megosztás

spigott - 2021. aug. 25., 12:19

Korábbi kulcsjátékosával erősítette meg keretét az NB III Közép Csoportját vezető Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Kép forrása: DPASE

Remekül kezdték az idei szezont a DPASE labdarúgói, hiszen négy találkozót követően három győzelemmel és egy döntetlennel vezetik az NB III Közép Csoportját. A klub vezetése mindent el is követ azért, hogy ezt a helyezését megtartsa együttesünk, így újabb labdarúgóval erősítette meg a felnőtt gárda játékoskeretét, derült ki a DPASE hivatalos honlapján megjelent mai közleményből.

A friss érkező Jakab Dávid neve ráadásul nem is lehet ismeretlen a dunaújvárosi szurkolók előtt, ugyanis a most 28 éves támadó tagja volt az NB I-be feljutott együttesnek, majd a 2014/2015-ös szezonban az NB I-ben is harminchét alkalommal lépett pályára. Ezt követően az MTK-hoz szerződött, megjárta Zalaegerszeget, Győrt, Mosonmagyaróvárt és Kecskemétet is, mielőtt visszatért volna régi sikerei helyszínére, s mint azt a csapat honlapján elárulta, komoly tervekkel kapcsolódik be a közös munkába Dunaújvárosban:

– Természetesen komoly célokkal és sok tapasztalattal tértem vissza. Szeretném, hogy minél jobban szerepeljünk a bajnokságban, remélem, oroszlánrészt tudok majd vállalni a munkában. Láttam a fiúkat játszani, s őszintén szólva, egyből szembe tűnt, ez a csapat igenis nagyon szép és versenyképes futballt játszik. Minél előbb szeretném visszanyerni a megfelelő erőállapotomat és hasznos tagja lenni a csapatnak. Nagyon várom, hogy újra dunaújvárosi színekben pályára lépjek!

A rovat további hírei: Sport

"Jobban akartuk ezt az érmet"

"Jobban akartuk ezt az érmet"

2024. dec. 16.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott jobban akarta a bronzérmet, mint a 25-24-re legyőzött világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapat, ezért sikerült megszerezni a harmadik helyet a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.

A sereghajtó ellen zárják az évet

A sereghajtó ellen zárják az évet

2024. dec. 16.

Idegenben, a Tihany otthonában lép pályára a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik fordulójában ma este háromnegyed nyolctól.

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

2024. dec. 15.

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

2024. dec. 15.

Pénteken megkezdték a felújítást, s januárra elkészül a Dózsa iskola tornatermének új, Gerflor-borítása.

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

2024. dec. 14.

Közel 50 kutyás-gazdis páros vett részt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület első nemzetközi vizsgáján-versenyén. A párosok több különböző szakágban adtak számot a tudásukról cseh bírók közreműködésével. Hangkép.

Két játszmáig bírta a DKSE

Két játszmáig bírta a DKSE

2024. dec. 14.

Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2024. dec. 13.

A DVTK Jegesmedvék, vagy a DEAC lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa ötödik körében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  2. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  3. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  4. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  5. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő