Megható, örömteli hazatérés! (galériával)

spigott - 2021. augusztus 3. 18:11

Már második olimpiájáról térhetett haza a DKSE kiváló tornásza, Kovács Zsófia, akit családtagok, barátok, a szakosztály ifjú versenyőzi köszöntöttek a dunaújvárosi tornacsarnokban ma délután. 

Közel huszonkét órás út végén érkezett haza a tokiói olimpiáról a DKSE kétszeres Európa-bajnok, s immáron kétszeres olimpikon tornásza, Kovács Zsófia, illetve edzője, Trenka János ma délután. Az olimpia dunaújvárosi különítményének "egyik felét" a családtagok, barátok mellett, a DKSE torna szakosztályának tagjai fogadták Budapesten, majd délután három órától már a dunaújvárosi tornacsarnokban volt jelenése Zsófinak és edzőjének, ahol Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester virággal köszöntötte a dunaújvárosi olimpikont, aki Trenka Jánossal együtt kissé fáradtan, de meghatottan és örömmel tartotta meg élménybeszámolóját az ötkarikás játékokról.

Természetesen mi is kíváncsiak voltunk arra, miként élték meg a mögöttük hagyott napokat a főszereplők, s mint azt Kovács Zsófia elmondta, meghatotta a hazai fogadtatás, s bár van benne némi hiányérzet az eredményei miatt, így is elégedetten térhetett haza második olimpiájáról:

– Ahogy Rió után, úgy most is megkönnyeztem a hazaérkezésemet, mindig nagy meglepetés, csodaszép élmény, hogy ilyen sokan várnak itthon. Ami az olimpiát illeti, a felkészülésem jól sikerült, szóval úgy utaztam ki, hogy mind a négy szeren jó gyakorlatom volt. Voltak persze kisebb-nagyobb hibák, a döntőben sajnos egy rontásom is gerendán, de összességében meg vagyok azért elégedve a szereplésemmel, mert tényleg mindent megtettem. Amit nagyon sajnáltam, az a felemáskorlát selejtező, a második szer volt az számomra, s egy kicsit össze is omlottam, hogy nem sikerült a döntőbe jutás, el voltam keseredve, fejben össze is kellett magam kapnom, de szerencsére sikerült, így az összetett döntőbe magabiztosan jutottam be.

Az ember azt gondolná, hogy a fárasztó felkészülés és az olimpia után hosszabb pihenőt tart Zsófi, ám a DKSE tornásza nem ezt az utat választotta, ugyanis komoly tervei vannak még az idei esztendőre, majd a távolabbi jövőt tekintve is:

– Most egy hét pihenőm lesz, aztán megkezdjük a felkészülést az októberi világbajnokságra, melynek szintén Japán ad majd otthont, ott is szeretnék jól szerepelni, s majd azt követően lesz egy hosszabb pihenőm. Három év múlva Párizsban rendezik az olimpiát, megcélozzuk azt is.

Elégedetten értékelte Zsófi tokiói teljesítményét edzője, Trenka János is, aki nagyon örült annak is, hogy tanítványai a jó olimpiai szereplés ellenére is elszántan várja a közelgő világbajnokságot:

– Nagyon szép eredmény ez a tizennegyedik hely, már az olimpiára kijutni is rettentően nehéz a jelenlegi kvalifikációs rendszerben, s ott a nyolcvan összetett versenyzőből elérni ezt az eredményt, az bizony siker. Igaz, lehetett volna egy kicsit jobb is, mert a gerendán elkövetett hiba nélkül a nyolcadik helyre is odaérhetett volna, s bár ez most így alakult, tudjuk azt, hogy ott van a helyünk. Ezzel együtt maximálisan meg vagyok vele elégedve, a lábsérülése miatt neki a felkészülés végét kellett igazán megnyomnia, szóval mondtam is neki, hogy bárhogy is tornázik, elégedett leszek vele, mert azt a kőkemény munkát, amit beletettünk a felkészülésbe, azt maradéktalanul elvégezte. Külön öröm számomra az is, hogy az olimpia után is nagyon motivált maradt, ő kérte, hogy ne pihenjünk most, mert szeretné bevállalni a világbajnokságot, mert érzi ő is, hogy ott van a jó eredmény kapujában, s csak be kell menni rajta.

Újra itthon Kovács Zsófia!

Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:
Újra itthon Kovács Zsófia! - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.