Tótka Sándor aranyérmes a sprintversenyben
Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.
A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek. Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka - az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t - szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.
Főoldali és belső képek forrása: MTI/Kovács Tamás
Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival. Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya - korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.
Férfi K-1 200 m
1. TÓTKA SÁNDOR (MAGYARORSZÁG) 35.035 mp
2. Manfredi Rizza (Olaszország) 35.080
3. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.202
4. CSIZMADIA KOLOS (MAGYARORSZÁG) 35.317
A rovat további hírei: Sport
Lőgyakorlat Japán ellen
2025. júl. 13.
Harminchárom gólt szerezve aratott kiütéses győzelmet a japánok ellen a magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság második csoportmérkőzésén.
Harmadosztályú ellenfél a kupában
2025. júl. 12.
Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.
Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok
2025. júl. 11.
Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: tábor a vízben
2025. júl. 11.
Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.
Felemás kezdés a junior Eb-n
2025. júl. 11.
Észak-Macedónia ellen simán nyert, a csehektől viszont kikapott a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló U19-es magyar női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt
2025. júl. 10.
Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.
A címvédő ellen hangoltak a magyarok
2025. júl. 10.
A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.