Ünnepi programra várta a vendégeket a Pentele Hagyományőrző Egyesület – az eseményen adták át a Pro Pentele díjat és az Oklevél Penteléért elismerést is, a program a közösségépítés diadala volt.
Folytatták az elmúlt esztendők tradícióját, már augusztus 19-én jeles ünnepi eseményre várták a vendégeket a pentelei közösségek: a Szent István-napi programot a Pentele Hagyományőrző Egyesület szervezte tegnap. Az ünnepi eseményen elsőként Szabó Zsolt Róbert egyesületi elnök köszöntötte a vendégeket, majd a díjak és elismerések átadása következett.
A közösség legrangosabb kitüntetését, a Pro Pentele díjat idén Braun Ervin, a helyi baptista gyülekezet vezetője érdemelte több évtizedes áldozatos tevékenységéért. Az Oklevél Penteléért elismerés boldog birtokosa dr. Horváthné Lázár Gabriella lett – ő a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör élén végzett munkájáért érdemesült a kitüntetésre.
Szintén az ünnepségen köszöntötték Némethné Naszvadi Juliannát – Juci néni másfél évtizeden át irányította a Pentelei Nyugdíjas Klubot, tevékenysége nyomán összetartó, színes programokat szervező, igen aktív közösség alakult ki. Az elismert közösségépítőt köszöntötte Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője is.
A díjazottakat elsőként Pintér Tamás polgármester köszöntötte, mint mondta, mindig szükség van olyan vezetőkre, akik áldozatot hoznak és felelősséget vállalnak annak érdekében, hogy megtartó erejű közösségek szülessenek, működjenek.
Örömteli bejelentéssel szolgált köszöntőjében Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester: mint hangsúlyozta, elkészült az az alkotás, amellyel Jakóné Fekete Teréznek állítanak emléket a temetői '56-os kopjafa közelében. Nyitrai Mihály fafaragó művét hamarosan be is mutatják a nagyközönségnek, ígérte az alpolgármester.
Egy rövid szavalat után Tóth László, a Dunai Vasmű egykori vezérigazgatója köszöntötte az ünneplőket, majd Czeglédi Péter Pál református lelkész és Braun Ervin baptista gyülekezeti vezető ünnepi áldása és az új kenyér felszelése következett.
A Szent István napi programot a pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör összeállítása, majd az immár hagyományos aratóbál koronázta.
(Fotó: Végh Zoltán)

