"A kis herceg": végre élőben a Bartók színpadán
Sipos Imre rendezésében mutatta a Bartók Kamaraszínház társulata A kis herceg című adaptációt a közelmúltban. A produkció kacskaringós életútját februári olvasópróba óta követhettük nyomon, ezután következett az áprilisi főpróba, majd a mostani, szeptemberi premier.
Hosszú idő telt el azóta, hogy Sipos Imre rendező először osztott meg részleteket a leendő előadásról. Mint fogalmazott, az alkotás mondanivalója igazán időtálló, és örök érvényű. Az évek során számtalan feldolgozás született az eredeti műből, ezért a rendező egyik célja az volt, hogy egy viszonylag új megközelítésből mutassa be a már jól ismert művet.
Látványos és feledhetetlen
A darab egyik különlegessége, hogy színházban eddig ritkán látott fényekkel és látványvilággal csábítja el a nézőt – mindamellett ,hogy a mondanivaló is felejthetetlen, kicsik és nagyok számára egyaránt lehengerlő látványosságot nyújtott. A látvány mellett természetesen a színészi játék is rendkívül fontos volt, ám a nézők ezúttal sem csalódtak.
Mudi Bese Botond (A kis herceg), Jegercsik Csaba (pilóta/bolygólakók), Kovács Vanda (virág/róka) és Gasparik Gábor (kígyó/róka) lenyűgöző játéka csak tetőzte az érzést: igenis hiányzott az élő színház varázsa a dunaújvárosi közönségnek.
Köszönet innen is, onnan is
Az előadást a közönség részéről kitörő öröm és tapsvihar fogadta. Őze Áron igazgató a néhány nappal ezelőtti évadnyitó társulati ülésen úgy fogalmazott: az Egymásra találás évada következik. Mint köztudott, a koronavírus-járvány következtében az intézmény munkatársai hosszú hónapokon keresztül nem játszhattak közönség előtt. Bár a világjárvány legsúlyosabb időszakában online tartalmakat készítettek a nagyérdeműnek, az ezekben szerepet vállaló művészek egytől-egyig azt mondták: rendkívül hiányzik a személyes kapcsolat a közönséggel.
Az új évad első előadása a járvány előtti időket idézte – a Bartók Kamaraszínház munkatársai bíznak abban, hogy az évad többi részében is nézők előtt léphetnek majd fel.
És még egy fontos tudnivaló a színházba készülőknek: a jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerint az intézmény előadásain nem kötelező a maszkhasználat, továbbá nincs szükség a látogatóknak a védettségi igazolvány felmutatására.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"
2025. nov. 09.
Prieger Zsolt a József Attila Könyvtár meghívására Nagy Katicával mutatja be az Országos Könyvtári Napok időszakában elmaradt József Attila-összeállítást – a "Szívünkből zuhanó szelek" című zenés irodalmi estre jövő szerdán délután várják a költészet szerelmeseit. Interjú, az évtizedes ismeretség nyomán tegező formában.
ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel
2025. nov. 09.
Komoly sikerrel mutatta be a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a tragikusan fiatalon elhunyt alkotó, Kim Corbisier életművének fontos darabjait. A Kitöltetlen című tárlat az évad meghatározó kiállítása volt – az alkotások után különleges dokumentumfilm bemutatójára várják a vendégeket jövő kedden.
DSTV: a verselők közössége
2025. nov. 08.
Az MMK hosszú évek óta ad otthon a verskedvelőknek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Írisz Versszínpad szavalói a költemények előadásán kívül zenével, énekkel is kedveskednek a hallgatóságának – méghozzá rendszeresen. Hangkép.
Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 07.
Mint ahogyan azt már megszokhatta a város apraja-nagyja, az őszi időszakban is színes programok várják a gyerekeket, családokat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Az őszi szünet egy napján kézműves foglalkozás és a nagyon kedvelt papírszínház hívogatta az érdeklődőket.
Feltóti Sándor emlékezete – új tárlattal folytatódott a Rosti tantermi sorozata
2025. nov. 06.
Az intézmény volt tanárára, de egyúttal a költőre, a fotóművészre, az elveihez, a kritikus gondolkodás jogához haláláig makacsul ragaszkodó értelmiségire is emlékezik és emlékeztet a kiállítás, amelynek a Rosti iskola ad otthont. A bemutató megnyitója gazdag, fájdalmasan szép emlékidézéssé vált a közelmúltban.
ICA-D: kortárs zenei est
2025. nov. 06.
Új sorozat első állomására várják a komolyzene iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken délután. Hallott már élőben kortárs csellózenét? Itt a remek alkalom!
Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 04.
Ünnepélyes, író-olvasó találkozóval egybekötött eredményhirdetéssel ér véget a SZÓforgató – BETŰvető 2025 elnevezésű játékos sorozat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.









