A Mária-kiskerttől a vegyeskari csodáig (galériával)
Idén is csatlakozott a dunaújvárosi katolikus közösség a Nyitott templomok napja című országos sorozatához: a Krisztus Király Főtemplomban színes kínálattal várták az érdeklődőket múlt szombaton.
A programok sora a templom új büszkeségeinek bemutatásával kezdődött – Wágner Nándor szobrászművész Mózes című szobrát és Bráda Tibor festőművész ólmozott üvegablakait Megulesz Gabriella karitász-vezető, főszervező körbevezetésével ismerhették meg az érdeklődők. A folytatás is érdekes volt: egy ritkán emlegetett partiumi vidék, Máramaros kincseit felvonultató fotókiállításra és könyvbemutató várták a vendégeket. A kötetet, valamint a kiállítás anyagát Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója méltatta, míg háziasszonyként Kónya Mária, a máramarosi Szent Tádé Júdás Egyesület elnöke mesélt a bemutató és a kötet születéséről.
A kötött idejű programok mellett a nap folyamán színes kínálat várta a vendégeket: a II. János Pál pápa téren üvegablak- és kavicsfestő műhely, valamint játékvásár volt, a templom oldalában pillecukrot süthettek a gyerekek, a lépcső mellett Mária-virágokból készítettek kiskertet, de még toronytúrával is traktálták a látogatókat.
A programsorozat templomi állomásaként a Dunaújvárosi Vegyeskar adott remek, jobbára egyházzenei kórusművekből szerkesztett hangversenyt – a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely irányításával működő kórust ezúttal Kurucz Gergely vezényelte. A templomok napja liturgiával ért véget – de nem nehéz megjósolni: lesz folytatás!
A színes kínálatról a címszavas összegzés mellett meséljenek a képek!
(Fotó: Vígh Dániel)
A rovat további hírei: Kultúra
Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!
2025. máj. 14.
Új kiállítással folytatódik a Rosti iskola tehetségeit felvonultató sorozat a Resti Bisztróban – a mai, sorrendben harmadik kiállításon önálló tárlattal Szalnyikova Dana Makszimovna mutatkozik be.
Több száz alkotás érkezik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra
2025. máj. 13.
Negyvenöt országból több száz alkotás érkezik a csütörtöktől Veszprém nyolc különböző helyszínén zajló Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra - hangzott el az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában hétfőn.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan
2025. máj. 12.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
DSTV: kreatív képregényrajzolás a könyvtárban
2025. máj. 10.
Képregényrajzoló és illusztrációkészítő szakkör kezdődött a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A foglalkozásokra 10 éves kortól várják az érdeklődőket, ahol a részvevők betekintést nyerhetnek az alkotási folyamatok kulisszatitkaiba, praktikáiba. Hangkép.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia
2025. máj. 09.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.
A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával
2025. máj. 08.
Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.
Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban
2025. máj. 07.
Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.