Derűs találka – nem tompulnak az emlékek
Ölelések és könnyek, derűs mosolyok és évtizedes emlékek – 60 éves érettségi találkozóra gyűlt össze a Sztálinvárosi Általános Gimnázium 1961-ben végzett IV. A osztályának nebulói.
Az (előre is elnézést az alapjaiban téves frázisért) öregdiákok sajnos egyre fogyatkozó létszámú csapatának tagjai még múlt szombaton adtak randevút egymásnak a Corner Étteremben – méghozzá jeles alkalomból. Bár a több mint 40 fős diákcsapatból már többen az égi osztályban követik el örökre emlékezetes csínyeiket, és van, aki betegsége miatt nem tudott részt venni a szombat déli találkán, a többiek előbb kicsit megilletődötten, aztán egyre felszabadultabban emlékeztek a régi szép időkre: 60 éve érettségiztek a Sztálinvárosi Általános Gimnázium IV. A osztályának nebulóiként (az intézmény a későbbi Dr. Münnich, a mai Széchenyi gimnázium jogelődje volt).
A városépítés hőskorára jellemző adalék, és ezt már az egyik egykori maturáló, Almási Zsolt ex-polgármester elevenítette fel a DSTV kamerája előtt, hogy a gimnáziumot a régi "húszas" iskolában – a mai Vasváriban – kezdték, majd a "harminckettesben" (a későbbi Ságváriban) fejezték be:
– Kiváló osztályközösség és remek tanári gárda volt, rengeteg szép és sok-sok mosolyt fakasztó emlék köt a gimnáziumi évekhez. Ezek nem tompulnak, és jó feleleveníteni őket. Arra is büszkék lehetünk, hogy bár szétszóródtunk az országban és a világban, így vagy úgy, de mindenki megállta a helyét a választott pályáján. Jó alapokat kaptunk!
Az egykor érettségizők vidám csapatát köszöntötte Szántó Péter, az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Társadalmi Kapcsolati Bizottságának elnöke is; mint mondta, számára megtiszteltetés és öröm, hogy részt vehet a jeles eseményen. Nagyon örült a találkozásnak Nádas Margit „Mirtill” is, aki hosszú évek óta lelkes főszervezője, motorja az éves rendszerességű találkozóknak:
– Én eredetileg Fehérváron éltem, az utolsó két évben lettem az osztályközösség tagja, és számomra nagyon furcsa volt a beilleszkedés: általános iskolába is, az első két évfolyamon gimnáziumba is leányiskolába jártam, nehezen szoktam meg a fiúk jelenlétét. Már két évtizede vagyok a találkozók szervezője, örömmel és tőlem telhető lelkesedéssel hozom össze a csapatot – de most elhatároztuk, hogy ez lesz az utolsó találkozónk. Nagyon örülünk egymásnak, de nagyon megfogyatkozott a létszám.
Hadd ne ez legyen a végszó, inkább ez: csak remélni tudom, hogy a főszervező téved – és lesz folytatása a ’61-esek évi rendes nagy, derűs és vidám randevújának!
(Fotó: Vígh Dániel)
A rovat további hírei: Mozaik
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!








