Elkészült a DAB sorsolása
Erdélyi túrával kezdi meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit szeptember 17-én.
Kép: DO-archív
Az Erste Liga versenybizottsága elkészítette, s közzé is tette a sorozat 2021/2022-es alapszakaszának sorsolását.
A liga idei kiírásában idén tizenegy csapat vesz részt, melyek között ott van a Dunaújvárosi Acélbikák együttese is, mely rögtön egy erdélyi túrával indítja a szezont, hiszen szeptember 17-én a Gyergyói HK, 18-án a Brassó, míg 20-án a címvédő Csíkszereda ellen korcsolyáznak jégre Leo Gudas tanítványai. Az első hazai összecsapására szeptember 24-én kerül sor a Győri ETO HC ellen, míg a negyven találkozóból álló alapszakasz utolsó meccsét a DVTK Jegesmedvék ellen játsszák jégkorongozóink 2022. február 19-én.
A 2021/22-es szezonban nem lesz középszakasz, az alapszakaszt követően a legjobb hat csapat automatikusan rájátszásba jut, a maradék két pozícióért ellenben playoff-kvalifikációs párharcot vívnak a hetedik-tizedik helyezettek, amely három nyert csatáig tart.
A rovat további hírei: Sport
A tisztes helytállásban bízva
2025. jan. 11.
Hazai környezetben, kissé felforgatott kerettel várja a Dág elleni bajnokit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután négy órától.
Széteső játék, sima vereség
2025. jan. 11.
Már az első harmadban négygólos hátrányba került, így esélye sem volt a szoros meccsre az UTE ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga pénteki fordulójában.
DSTV: évet értékeltek a tornászok
2025. jan. 10.
Szép eredmények, jó szereplések, de mellette szívszaggató sérülések és kellemetlen meglepetésekkel tarkított időszak. Talán így lehetne röviden összefoglalni a DKSE torna szakosztályának a 2024-es esztendőjét. „Soha nem lehet az ember eléggé erős…” – ez a mondat is elhangzott Trenka Jánostól az értékelő során, amikor számot vetett a múlt esztendőről. Hangkép.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. jan. 10.
Az UTE elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
DSTV: birkózás 2024-ben
2025. jan. 09.
Településünk szerteágazó sportági kínálatának egyik kiemelt területe a birkózás, így évértékelőre kértük Mátyás Gábort, a szakosztály szakmai igazgatóját. Összességében nézve a 2024 egy jó esztendő volt az egyesület életében, ám maradt hiányérzete az eredményeket illetően. Hangkép.
Seniorok küzdelme Rácalmáson
2025. jan. 09.
Az XXL Transport gárdájának sikerével ért véget a tizenhetedik alkalommal megrendezett Senior Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó viadal a Rácalmási Sportcsarnokban.
DSTV: van bennük tartás
2025. jan. 08.
Nem volt esélye a pontszerzésre a DVSC elleni mérkőzésen a DKKA női kézilabda csapatának, de Gulyás Péter vezetőedző bízik abban, hogy fel tudnak állni a hétvégén kapott pofonból. Hangkép.