Eltapsolta a felújításra szánt pénz egy részét
Sikkasztás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Dunaújvárosi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki – hivatalos frázissal élve – "sajátjaként rendelkezett" egy családi ház felújítására szánt pénz egy részével.
Kisebb értékre elkövetett sikkasztás hírével szolgált a megyei főügyészség honlapunkhoz eljuttatott összegzése. A vádiratot Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő tájékoztatása szerint a Dunaújvárosi Járási Ügyészség nyújtotta be azzal a 20 éves férfival szemben, aki a sértett családi házának felújítására átvett pénzösszeg egy részével sajátjaként rendelkezett.
A vádirat szerint a vádlott szóban megállapodott a sértettel házának felújításáról tavaly januárban, ennek érdekében a férfi 1 millió 100 ezer forintot vett át a nőtől – ebből 200 ezer forintot munkadíjra költött, 400 ezerből különböző építési anyagokat vásárolt, míg 200 ezret később visszafizetett a sértettnek. Az anyagköltségre átvett 300 ezer forinttal azonban sajátjaként rendelkezett – mint megállapították, azt saját albérletének felújítására, illetve kaucióra fordította.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben tárgyalás mellőzésével próbára bocsátás alkalmazását, valamint a sértett polgári jogi igényének érdemi elbírálását indítványozta.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. aug. 11.
Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.
Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!
2025. aug. 10.
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!
Ellopták és szét is kapták a kocsit
2025. aug. 06.
Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.
Letartóztatták a szexuális bántalmazót
2025. júl. 29.
Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.
Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)
Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!
2025. júl. 25.
Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.
Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás
2025. júl. 24.
Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!