Lánglovagok: lépcsőfutók versengése a Duna-parton

Öcaline - 2021. szeptember 30. 19:55

Látott már tűzoltókat teljes menetfelszerelésben, a védőcsizmát is átizzadva fölfutni a Duna-parti lépcsősoron? Itt a remek alkalom!

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság ugyanis idén immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a megyei lépcsőfutó versenyt október 1-jén, pénteken Dunaújvárosban. A megméretés részleteiről Szabó-Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatta honlapunkat: a  versenyzőknek teljes védőfelszerelésben – vagyis védőcsizmában, nadrágban, kabátban, kesztyűben, sisakban és acélpalackos légzőkészülékben(!!!) – kell időre felérnie a tízemeleteshez hasonlítható Duna-parti lépcsősoron. 
Az előzetes regisztráció szerint a versenyen több mint negyven lánglovag vág neki a lépcsősornak – köztük hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók is rajthoz állnak.
A rendezvény helyszíne a víztoronynál, a Pincesor felső szakaszán lévő lépcsősor lesz, a versenyzőket 9 órakor Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszönti a verseny megnyitóján, a futamok lebonyolítása 9.30-kor kezdődik. 

A program nyilvános, így aki élőben kívánja látni a nem mindennapi erőpróbát, annak itt a remek alkalom; irány a Duna-part, futáááás!

(Fotó: DO-archív)

A rovat további hírei: Sziréna

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!

2025. okt. 16.

A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

Távolt tarthatják a bántalmazó testvért

2025. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.

Súlyos baleset Köztársaság útnál

Súlyos baleset Köztársaság útnál

2025. okt. 11.

Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban

2025. okt. 09.

Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.

Nyerges vontató égett az M6-oson

Nyerges vontató égett az M6-oson

2025. okt. 07.

A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.

 

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. okt. 07.

Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)

2025. okt. 06.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)