Mindenki nyertes az Ovi Foci Kupán! (galériával)

spigott - 2021. szeptember 27. 17:09

Városunk tizenkét tagóvodájának növendékei mérték össze egymással erejüket az Ovi Foci Kupa második fordulójában az Eszterlánc Tagóvodában hétfőn délelőtt.

Idén már a második fordulóját rendezte meg hagyományos Ovi Foci Kupájának a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Ifjúsági és Gyermek Bizottsága az Eszterlánc tagóvodában hétfőn délelőtt. Ugyan a kedvezőtlen időjárás miatt ezúttal nem szabad ég alatt, hanem az intézmény falain belül kellett megküzdenie egymással a tizenkét városi tagóvoda növendékeinek, mindenkinek jutott feladat a kiváló hangulatú sportos délelőttön.

Melyen nem csak a labdát kellett azonban bűvölnie a gyerkőcöknek, különböző ügyességi feladatok mellett arcfestés, gyöngyfűzés is szerepelt a programban, s nem maradhatott el a már megszokott eredményhirdetés sem, ahol mindenki büszkén, mosolyogva vehette át érmeit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármestertől, illetve Tóth Imrétől, a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnökétől.

Látva a gyermekek igyekezetét, a mosolygós arcokat, érthetően elégedetten értékelte a sportnapot Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára is.

– A szövetség Ifjúsági és Gyermek Bizottságának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy már óvodás korban megszerettesse a mozgást, a labdarúgást a gyermekekkel. Az Ovi foci Kupa második fordulóját rendeztük meg ma itt, ahol nemcsak labdarúgásban, hanem a különböző ügyességi versenyekben, vetélkedőkön is összemérték egymással erejüket a picik. A fókusz természetesen azért a focin volt, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy már magát a játékot megszerettessük a gyermekekkel, s bár a nap végén a Római Városrészi Tagóvoda örülhetett a végső sikernek, mindenki győztesként távozott, ugyanis támogatóinknak köszönhetően kupákkal, érmekkel, ajándékokkal is megleptük a résztvevőket, akiket természetesen sok szeretettel várunk majd az Ovi Foci Kupa decemberi zárófordulójára is.

Végh Zoltán felvételei

Nagy örömmel adta át a megérdemelt érmeket a résztvevő gyermekeknek Barta Endre, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere, aki szerint remek érzés, hogy Dunaújvárosban ennyien a szívükön viselik a gyermekek sportolását.

– Nagyon köszönöm a szervezőknek, hogy összehozták ezt a mai tornát is, s a DLSZ nem először mutatja meg, hogy optimistább, mint én, mert a vírushelyzet miatt valamelyest aggódtam azért, hogy meg lehet-e rendezni a kupa további állomásait. Látni a csillogó szempárokat, azt, hogy milyen örömmel, gondtalanul fociztak, mozogtak a gyermekek, felemelő érzés, s ha megnézzük a támogatók ajándékait, az is nyilvánvaló válik, hogy ezt nemcsak mi gondoltuk így, hanem más, mások is. Szerencsére Dunaújvárosban sok lehetőség van arra, hogy a gyermekek mozogjanak, s ezt ki is használják, mert a szülők is fontosnak tartják, egyre több ilyen eseményt szerveznek, így nekünk nincs más dolgunk, csak támogatni ezeket és odaállni melléjük.

2021-es Ovi Foci Kupa II. forduló

2021-es Ovi Foci Kupa II. forduló - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Két nap alatt két rangadó

Két nap alatt két rangadó

2025. máj. 01.

A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

2025. ápr. 30.

A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

2025. ápr. 30.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.

DSTV: sportos múltidézés

DSTV: sportos múltidézés

2025. ápr. 29.

Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

2025. ápr. 29.

A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.

Minden éremből jutott a tornászoknak

Minden éremből jutott a tornászoknak

2025. ápr. 28.

Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.