A címvédő túl nagy falatot jelentett a Bikáknak

spigott - 2021. október 31. 20:33

Nagyot küzdött, de az utolsó tíz percre elfáradt, s végül négygólos vereséget szenvedett a címvédő Csíkszereda elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

Hazai környezetben, a címvédő Csíkszereda elleni mérkőzéssel folytatta az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután öt órától. A meccs esélyese egyértelműen az erdélyi alakulat volt, ugyanakkor a hazai szakvezetés abban bízott, hogy hajtós, játékkal, sok korcsolyázással sikerül megszorítani a vendégeket.

A vendégek azonban másképp gondolták, s még másfél perc sem telt el az első játékrészből, mikor Fodor révén megszerezték a vezetést sőt, miután a 4. percben Fodor emberelőnyből duplázott, már 0-2-es állást mutatott az eredményjelző. Az ijesztő kezdésből Kabatayev bombagóljával igyekeztek kikászálódni sőt, Gebei lövése után a kapuvas mentette meg a vendégeket az egyenlítéstől (1-2). A folytatásban oda-vissza játékot láthattak a meccsre kilátogatók, némi csíkszeredai fölénnyel, de voltak lehetőségei az Acélbikáknak is. A 16. percben újra emberhátrányba kerültek a mieink, de ezt sikerült kivédekezni, s ezt megtette a harmad végén a Csíkszereda is, így az első szünetre 2-1-es hátránnyal vonulhattak jégkorongozóink.

A második felvonásból sajnos ismét csak bő két perc telt el, mikor Krajcovic bizonytalanságát Péter Andor büntette góllal, visszaállítva a két gárda közti korábbi különbséget (1-3). A folytatás komoly csíki fölényt hozott, de a Bikák önfeláldozóan védekeztek sőt, a 30. percben egy szép kontra végén Szűcs ismét felhozta egyre hokisainkat (2-3). Nem sokkal később szimpla, majd kettős fórba kerültek hokisaink, s bár ezt sikerült kivédekezni, a 37. percben Szkacskov elé pattant egy korong, s az orosz csatár közelről nem hibázott (2-4).

Képek forrása: DAB

Az utolsó felvonást áthúzódó emberelőnnyel kezdte a Csíkszereda, de a Bikák jól védték kapujukat, s megúszták kapott gól nélkül a kritikus időszakot. A 46. perc elején Sofron remek lövésére sajnos nem volt már ellenszer, igaz sokáig nem örülhetett háromgólos előnyének az ellenfél, mert Szappanos egy szóló végén felhozta kettőre a mieinket a játékrész derekán (3-5). Sajnos a véghajrára a Csíkszereda még rá tudott tenni egy lapáttal, míg hazai oldalon elfogyott a levegő, így az utolsó tíz percben komoly fölényt alakított ki a vendégcsapat, mely Stach és Becze találatival zárta le a meccset, s végül 7-3-as sikerrel távozott a Dunaújvárosi Jégcsarnokból.

Leo Gudas: – Nagyon nehéz egy ilyen jó csapat ellen játszani, különösen, ha két gyors gólt adsz neki a meccs elején. Viszont ennek ellenére igen jól teljesítettünk ezt követően, a harmadik harmad derekáig tartottuk is a lépést ellenfelünkkel. Bár voltak nagyon jó periódusaink is, az utolsó tíz perc nagyon rosszul sikerült, kicsit talán elfáradtunk, s ezt könyörtelenül kihasználta ellenfelünk.

Hozó Levente: – Az első harmad elején lőttünk két gólt, ám azt követően meglehetősen hullámzó volt a játékunk, kicsit talán le is álltunk, de amikor nagyon kellett, akkor pengék voltunk és beütöttük a gólokat. Kicsit szellősek voltunk a védekező zónában, ezzel nem vagyunk elégedettek, de dolgozunk rajta, hogy minél kevesebb gólon tudjuk tartani ellenfeleinket, igaz azt is hozzá kell tenni, hogy eltiltások és sérülések miatt meglehetősen foghíjas jelenleg a keretünk.

DAB – SC Csíkszereda 3-7 (1-2, 1-2, 1-3)

DAB: Krajcovic – Bubnov (1), Pozsár, Kabatayev 1, Szappanos 1 (1), Török – Benke, Bobcek, Németh P. (1), Pinczés O., Szűcs 1 – Erdély, Szécsi, Horváth, Németh Á., Tamás – Druja, Somogyi, Gebei, Marosi, Lőczi. Vezetőedző: Leo Gudas.

Csíkszereda: Samankov – Kubat (1), Salló, Rokaly N., Rokaly Sz., Sofron 1 – Láday (2), Reisz (1), Fodor 2 (1), Szkacskov 1 (3), Stach 1 (2) – Casaneanu, Gecse, Becze 1 (1), Bíró, Péter B. (1) - Péter A. 1. Vezetőedző: Hozó Levente.

A rovat további hírei: Sport

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.

Tartja első helyét a DFC

Tartja első helyét a DFC

2025. ápr. 14.

Korán kétgólos előnybe került, s végül magabiztos sikert aratott Csór elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. ápr. 14.

A második és harmadik szettben nagyot küzdött, de nem tudta megakadályozni a házigazda Dág sikerét a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

2025. ápr. 13.

A hetedik helyen fejezte be a felemáskorlát döntőjének küzdelmeit az eszéki világkupán a DKSE tornásza, Makai Lilla.