Táblaavatással, selmeci dalokkal és örökzöld történetekkel hódolt a legendás főigazgató, dr. Molnár László emléke előtt a Sztálinvárosi Leopárdok Asztaltársasága szombaton délután.
Nemes gesztussal, és ráadásul példás kezdeményezéssel ünnepelte alapítása 30. évfordulóját az öregdiákok közössége: a mintegy 70 tagot számláló asztaltársaság a selmeci tradíciók város meghonosítója, mindenki Laci bácsija emléktábláját avatta fel a helyi felsőoktatás ikonikus alakjának nevét viselő emlékparkban.
Három himnusz csendült fel!
Az egybegyűlteket az idén 30 éves Sztálinvárosi Leopárdok Asztaltársága nevében Verasztó Sándor köszöntötte – kiemelve, az alma mater alapító főigazgatójának emléke előtti tisztelgés egyúttal a selmeci tradíciók ápolása – mint köztudott, éppen dr. Molnár Lászlóval érkeztek meg városunkba az évszázados hagyományok.
Aligha véletlen, hogy az esemény hivatalos nyitánya a diákhagyományok szellemiségében fogant: a résztvevők a bányász, erdész és kohász himnuszok közös eléneklésével kezdték a táblaavató emlékünnepséget – a közösségi hagyományokhoz híven az ősi szakok himnuszait a Cantus Praeses-ek irányításával csendültek föl.
A hagyomány tényleg kötelez!
A Dunaújvárosi Egyetem képviseletében dr. Kadocsa László köszöntötte a résztvevőket, a Laci bácsihoz fűződő személyes emlékeket is felelevenítő emlékbeszédében kiemelve, hogy az 1735-ben alapított, 1770-ben Mária Terézia döntése nyomán akadémiai szintre emelt intézmény – amely egyúttal a magyar polgári műszaki felsőoktatás bölcsője is volt – örökségét őrzik híven a máig ható és élő tradíciók. Kadocsa László hangsúlyozta: dr. Molnár László nemcsak tudósként, rendre a diákok pártján álló tanárként és a főiskola meghatározó vezetőjeként, de e nemes hagyományok őrzőjeként is beírta nevét az intézmény történetébe. A dunaújvárosi felsőoktatás metamorfózisának állomásait taglalva hangsúlyozta: Laci bácsi teremtette meg azokat az alapokat, amelyekre mindmáig bátran építkezhetnek.
Szintén Laci bácsi személyiségét helyezte ünnepi beszédjének fókuszába Harazin Tibor, az asztaltársaság tagja is:
– Ikonikus személyre emlékezünk ma, akit diákjai őszinte szeretetük kifejezéséül egyszerűen csak Laci bácsinak szólítottak – és aki már életében legendává vált. Biztos vagyok benne, hogy többen is vannak itt, akik nálam sokkal jobban ismerték őt, olyanok is eljöttek, akiknek főnöke, kollégája, oktatója, barátja vagy ismerőse volt. Nekem Laci bácsi volt és maradt – akiről a rengeteg történetet hallottam firmáimtól és barátaimtól. Számomra ő a selmeci hagyományok védelmezője, egyúttal a Sztálinvárosi Leopárdok Asztaltársaságának hópárduca, – az egyetlen személy, aki a legmagasabb hagyományőrző titulust használhatta: Ultra Supra Veteranissimus Lovagissimus volt – és marad az emlékeinkben!
Sok-sok torokból egybehangzó vivát!
A köszöntőben Harazin Tibor felidézte: Laci bácsi sziklaszilárdan vallotta, hogy "a világ fejlődik, de a hagyományok biztosítják a folytonosságot". Mint emlékbeszéde végén hangsúlyozta, közösségük azt szeretné, ha az emléktábla örök mementóként hirdetné az ikonikus vezető tudásának, szellemiségének és a diákságba vetett hitének üzenetét:
– Laci bácsi emléke örökké élni fog az újabb és újabb hagyományőrző diákok cselekedeteiben és sikereikben. Vivát Laci Bácsi! Vivát Diákság! Vivát Selmeci hagyományok!
A fenti gondolat jegyében került sor az emléktábla leleplezésére is. A közösség által tervezett és megvalósított emléket Majerhoffer Ferenc aka Koffer, az asztaltárság egyik alapító tagja, valamint Barati Fanni, a selmeci hagyományok szerint még vizsgája előtt álló balekjelölt leplezte le.
Az ünnepség Laci bácsi kedvenc dala, a Tavaszi szél vizet áraszt című nóta közös eléneklésével ért véget – a szép és emlékezetes esemény kitüntetett pillanatairól meséljenek a képek!
