Játékban is előrébb léptek

spigott - 2021. október 13. 17:03

Kijutott a dicséretből a Dunaújváros PASE felnőtt labdarúgóinak a Gerjeni SK elleni kiütéses hétvégi győzelmem után.

Kép: DPASE-archív

Remek sikert ért el hétvégi bajnokiján a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely 7-1-re győzött a Gerjeni SK otthonában, így tizenegy fordulót követően továbbra is veretlenül, a listavezető Makótól mindössze egyetlen pontra lemaradva áll az NB III Közép Csoportjának harmadik helyén. Nem is volt meglepő, hogy Varga Balázs vezetőedző ismét elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét, kiemelve, hogy újabb játékelemben sikerült előrébb lépniük a vasárnapi összecsapáson:

– Minden tiszteletem a játékosoké, mert nagyon komoly alázattal, jó hozzáállással játszottak végig, ezért tudtunk hét gólt szerezni, illetve azért is, mert kiváló képességű játékosaink vannak, szép egyéni megoldások is voltak a góloknál. Végig a saját ritmusunkban tudtunk játszani, le tudtuk támadni az ellenfelet, működtek azok az elemek, amiket elvárok a csapattól. Mindenki ellen nagyon készülünk, ez most is így volt, tudtuk, hogy a Gerjen hazai pályán komoly meglepetéseket okozott a szezon elején, így minden apró részletet kielemeztünk a kollégákkal, szerintem ez is kellett a sikerhez. A pontrúgásokban most léptünk egyet előre, volt olyan időszak, amikor elég sok gólt kaptunk, illetve nem sikerültek előrefelé a dolgok, ám most két pontrúgásból is gólt tudtunk szerezni, szóval ebben is van javulást, illetve a védekezésben is jobban fejeljük ki a labdákat már meccsek óta. Komoly fegyverténynek tartom, hogy hét gólt rúgtunk, a Gerjen egyáltalán nem lebecsülendő csapat, fognak ők még komoly meglepetéseket okozni.

A szakvezető szerint az is nagyon biztató a folytatásra nézve, hogy az eddigi szép eredmények ellenére is a földön tudnak maradni a csapat tagjai:

– Jó passzban vagyunk most, nagyon jó szellemű a társaság, egyben van a csapat, értelmes, intelligens játékosaink vannak, nem fognak a holdon járni azért, mert nyertünk zsinórban három meccset és idén még veretlenek vagyunk, mindenki a helyén tudja kezelni ezeket a sikereket.

A rovat további hírei: Sport

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.