"Káoszból rendet" – a zene ünnepét közvetíti az Élesztő
A lokálpatrióta közösség ezúttal a muzsika szerelmeseit várja a képernyő elé: a Káoszból rendet – a zene világnapja című műsor vasárnap kora délutántól estig kínál izgalmas zenei csemegéket! Mutatom a facebook felület elérhetőségét is!
Dunaújvárosi vagy éppen a városból elszármazott, ide mégis ezer szállal kötődő előadók, tematikus órák (pontosan négy), előre rögzített felvételek, klipek és élő beszélgetés, meg egy raklap meglepetés úgy a meghívottak/közreműködők frontján, mint a műsorfolyamban. Amint arról már beszámoltunk, a költészet napi kísérlet után ezúttal is komoly összeállítással készül az Élesztők lokálpatrióta közösség: a Káoszból rendet – a zene világnapja című műsorfolyamot október 3-án, vasárnap 15 órától láthatják a muzsika szerelmesei.
Máris mutatom a zeneünnep online elérhetőségét a nagy közösségi portálon, tessék!
Káoszból rendet – a zene világnapja (katt) >>
Komoly előkészületek után lassan célegyenesbe fordul a program – mindenkit szeretettel várnak/várunk a képernyők elé!
(Illusztráció: Élesztő; a cikk szerzője a közösség tagja)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!