Nyílt nap és Halloween-party a Pannonban
A hagyományostól eltérő módon, de hagyományos programként ismét Nyílt napot szervez a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma október 22-én, pénteken, 15 órakor az intézmény udvarán. (X)
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az emelt szintű tantárgyak oktatásába, mint az idegen nyelvek (angol, német, spanyol), de a reál tantárgyakat oktató tanárok is aktívan készülnek matematika, fizika bemutató-órákkal, amelyek mind a kreatív, Halloween-i tematika köré épülnek majd.
Bulira fel!
A Nyílt nap a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egy Halloween-partyval összekötött rendezvény lesz, amelyre aktívan, nagy lelkesedéssel készülődnek a tanárok és diákok egyaránt, hogy az érdeklődők számára minél élménydúsabb, emlékezetesebb délutánt szervezzenek.
16 óra-kor kezdődik a Denevérek órája, amely egy rendhagyó biológia óra, a "boncmester" Kiss Tibor tanár úr előadásában. A téma a szív- és a vérkeringés lesz.
Vonzó program csalogat, ott a helyed!
Meglepetés helyszínekkel, és igazán különleges, remek programokkal várják az iskolát közelebbről is megismerni vágyó kedves vendégeiket. A hangulatos töklámpások, Halloween-dekorációk fokozzák az atmoszférát, azonban nem fogják eltakarni azt a szakmai munkát, amely értékes információkhoz juttatja az iskolába jelentkezni kívánókat. Játékos vetélkedők, csokigyűjtések és ajándékok mellett ízelítőt kapnak a tanórákról, tagozatokról a vendégek, akiket nagy szeretettel várnak erre az igazán különleges Nyílt napra!
A rovat további hírei: Oktatás
Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is
2023. ápr. 04.
A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!
Felvételi pontokat ért a rudasos siker az országos döntőn
2023. ápr. 03.
A Pannon Egyetem viadalán remekeltek a dunaújvárosi középiskolások – a Rudas csapatának harmadik helyével ráadásul pluszpontok is jártak az egyetemi felvételihez!
Célegyenesben az óvodai beíratás
2023. ápr. 01.
A témával kapcsolatban részletes összegzés jelent meg a város hivatalos oldalán – mintegy utolsó figyelmeztetésként közöljük a hétfőn, illetve kedden esedékes eseményhez kapcsolódó tudnivalókat.
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2023. már. 29.
Bemutatkozó programsort szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagycsoportos óvodások s szüleik megismerhették az intézmény képzési programját – külön is az angol tagozat, valamint a rajz és vizuális nevelés stúdiuma részleteiről. Hangkép.
Cél a környezettudatosság – kollégisták vetélkedtek a Rudasban
2023. már. 27.
A megye hét középiskolájából érkeztek indulók arra a viadalra, amelynek a napokban adott otthont a Rudas. Az ökoiskola címmel is bíró intézmény harmadszorra rendezte az erőpróbát – most először élőben.
Dunaújvárosi Óvoda: ismerkedés a tagóvodák kínálatával
2023. már. 26.
Folytatja a szép hagyományt, ismerkedési napokat szervez a kicsiknek és szüleiknek a Dunaújvárosi Óvoda – a jövő szerdától péntekig tartó sorozatot követően jöhet a beiratkozás!
DSTV: tavaszváró a Gárdonyiban
2023. már. 14.
Színes és mozgalmas foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A tavasz jegyében várta a kicsiket és szüleiket a Gárdonyi iskola: míg a leendő nebulók kézműveskedtek, a hozzátartozók az iskola jellemzőivel ismerkedhettek. Hangkép.