Óriási javulásra van szükség

spigott - 2021. október 1. 11:19

A Gyergyói HK elleni hazai összecsapással folytatják az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ma este hat órától.

Kép: DO-archív

Fájdalmasan súlyos vereséget szenvedtek az Acélbikák hokisai a Brassó elleni csütörtöki mérkőzésen, így hét találkozót követően is pont nélkül szerénykednek az Erste Liga tabellájának utolsó helyén. Nem is elsősorban a vereség volt fájó, hanem annak mértéke és mikéntje, hiszen azt már láttuk korábban, hogy a Brassó más szintet képvisel jelenleg, mint a mieink, ugyanakkor vereség és vereség közt is van különbség. Míg a Győr és a DVTK elleni meccsen az elrontott első harmadokat követően is küzdöttek, hajtottak játékosaink, addig tegnap talán túl hamar megadták magukat az egyébként végig nagy sebességgel játszó Brassó ellen, nem véletlenül emelte ki meccs utáni nyilatkozatában Leo Gudas vezetőedző, hogy sajnos dolgozniuk kell a csapat mentális megerősítésén is.

Bár egy nap alatt csodát nyilván nem lehet tenni, remélhetőleg sikerül valamelyest összekapnia magukat a Bikáknak, ugyanis ma már újabb nehéz feladat vár az együttesre, mely a Gyergyói HK gárdáját látja vendégül a jégcsarnokban este hat órától. Szilassy Zoltán remek erőkből álló csapata három győzelemmel és két vereséggel kezdte a szezont, s mivel a közelmúltban előbb edzőmeccsen (3-8), majd ligatalálkozón (4-10) is legyőzte a mieinket, így ma is egyértelmű esélyesként lép pályára. Acélbikáink elsődleges célja az kell legyen, hogy felálljanak a tegnapi pofonból, ám ahhoz, hogy legyen esélyük jó meccset játszani mai ellenfelükkel, hozzáállásban és játékban is óriási javulásra lesz szükség.

A rovat további hírei: Sport

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?