Országos versenyen aratott diadalt a Móricz
Két rangos elismerést is kivívott az intézmény, ezúttal ráadásul nem az ének-zene frontján: a Móricz udvarára telepített iskolakert lett díjazott egy országos erőpróbán. Gratulálunk a diadalhoz!
Országos díjat kapott "A legszebb konyhakertek" – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű, magyar örökség díjas programban a Móricz Zsigmond Általános Iskola iskolakertje. Az intézmény udvarán kialakított, a diákok környezettudatos nevelését segítő bázis a szakmai zsűri döntése alapján érdemesült az elismerésre – a díjátadót az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) keretében rendezték múlt szombaton. Ráadásul nemcsak ezt az elismerést – Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész bronz kisplasztikáját – hódította el a dunaújvárosi intézmény: a Móricz mintakertje a Magyarország legszebb iskolai konyhakertjének járó különdíjat is megkapta.
A kerti tevékenységeket az intézménytől kapott tájékoztató szerint Lászlóné Durecz Andrea koordinálja, akit két hetedik évfolyamos diákja, Tóth Abigél és Keresztes Bendegúz György kísért el a fővárosi díjátadóra – mindketten alapemberei annak a lelkes csapatnak, amely a kert öt évvel ezelőtti telepítése óta részt vesz a haszonnövények, valamint a bázison kialakított fűszerkert gondozásában.
A díjakat Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, valamint a megméretés ötletgazdája és programigazgatója, Sári Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere adta át a HUNGEXPO területén rendezett szakmai seregszemlén.
(Címlap- és nyitókép: Sávolyi György; belső oldali fotó: Móricz iskola)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program
2025. már. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a Pentelei Mentálhigiénés iskola szeptembertől az elsősöket is várja majd. De mi is az a Pentele Palánta Program? Erről is kérdezték az intézmény igazgatóját és tanítóját. Hangkép.
Közeleg az óvoda mustra, mindenkit várnak
2025. már. 04.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményei. Az óvodai ismerkedési napok az áprilisi beíratást megelőzően nyújtanak segítséget a legmegfelelőbb intézmény kiválasztásában.
Második lett a Vasvári a sportiskolák rangsorában
2025. már. 03.
Tovább folytatja dicsőséges menetelését a dunaújvárosi intézmény, immár a negyedik évben verekedte föl magát a dobogóra a Vasvári iskola a sporteredmények alapján összeállított rangsorban. Gratulálunk!
DSTV: robotika a Vasváriban
2025. feb. 27.
A robotok is jelen vannak a Vasvári iskola mindennapjaiban, derül ki a DSTV összegzéséből. A legutóbbi iskolanyitogató foglalkozáson is komoly érdeklődés övezte a programozható eszközöket, amelyeket az intézmény diákjai mutattak be a leendő elsősöknek. Hangkép.
Lépésekkel a megfelelő közegért
2025. feb. 12.
A tendencia azt mutatja, hogy egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek. Gyenes Éva szerint ez a rendszer fontos megoldandó feladata, ami lépésekre készteti az intézményeket. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is segíti egy olyan intézmény létrehozását, ahol a különleges bánásmódot igénylő gyerekek ideális közegben fejlődhetnek.
Remekelt a Vasvári csapata a robotversenyen
2025. feb. 11.
Emlékéremmel és különdíjjal jutalmazták a First Lego League Challenge versenyen a Vasvári iskola alakulatát: a tíz diákból álló gárda a megméretés Tatabányán rendezett országos döntőjén aratott sikert a közelmúltban.
DSTV: bemutatkozó Iskolanyitogató az Aranyban
2025. feb. 11.
Két első osztállyal kezdi a következő tanévet az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Iskolanyitogató programjai során bemutatkoztak a szülőknek és a majdani nebulóknak a leendő elsősök osztályfőnökei is. Hangkép.








