Szép sorozattal ünnepelt a zeneiskola (galériával)
A zene világnapjára időzítve újra élő koncerten mutatkozott be a Sándor Frigyes Zeneiskola: csütörtökön tanári koncertre, tegnap térzenére és a növendékek közösségi akciójára várták a vendégeket.
Nagy örömmel és izgalommal készültek a bemutatóra a tanárok is, az intézmény diákjai is, mondta a DSTV kamerája előtt Dőr Gabriella, a Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója:
– Közel másfél év telt el azóta, hogy utoljára élő koncertet adtunk, így természetesen nagyon várjuk a fellépést. Az idei programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy méltó legyen a világnaphoz, végül két napos eseménysorozat lett belőle. Az első napon kilenc produkció mutatkozik be a tanári koncerten, míg a növendékkoncert során térzenére és egy támogatói program jóvoltából közös virágültetésre várjuk a gyerekeket, hozzátartozóikat és az érdeklődőket.
A tervekből fényes sikerű eseménysor lett: a tanári koncert zenei stílusokon, korszakokon átívelő, színes repertoárral csalogatta a muzsika szerelmeseit a zeneiskola kamaratermébe csütörtökön délután/este, míg pénteken délután a Sándor Frigyes tér belső, "lakatolós" részére szervezett közösségi esemény, valamint a teljes teret elfoglaló térzene aratott megérdemelt sikert. A növendékek formációi ugyanis természetesen zenével kedveskedtek a látogatóknak, míg a legkisebbek egy-egy palánta-hangjegy elültetésével jelezték: itt vannak, megjöttek, gyökeret szeretnének ereszteni a zene végtelen csodabirodalmában.
Tartalmas és szép esemény volt mindkettő – de innentől meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: tárlatvezetés a kúriában
2024. jún. 21.
Komoly érdeklődés övezi a Mondbach-kúria kiállításait, derül ki a DSTV összegzéséből. A felújított épületegyüttes a közelmúltban különleges meglepetéssel várta a vendégeket – a Pentelei Molnár János műveiből válogatott tárlat új kincsekkel bővült. Hangkép.
Gazdag lesz a Múzeumok Éjszakája – idén is több helyszínen!
2024. jún. 20.
Folytatódik a népszerű kulturális és közösségi sorozat, városunkban az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) készül különleges programokkal szombaton. Minden program nyitott és ingyenesen látogatható – mindenkit szeretettel várnak!
ICA-D: rangos kurátori díjat kapott Deák Nóra
2024. jún. 19.
A januári AICA-díjat követően a második rangos művészeti elismerést érdemelte a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): Deák Nóra nyerte a második Jerger Krisztina-díjat – mégpedig Gróf Ferenc Beleértve a holdat és más égitesteket című kiállításáért. Gratulálunk!
Vegyeskari évadzáró koncert a múzeumban
2024. jún. 13.
Mind a helyszínt, mind a repertoárt illetően egyszerre lesz hagyományos és különleges a Dunaújvárosi Vegyeskar hangversenye az Intercisa Múzeumban szombaton délután. A koncert ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: pompás gálán a Violin
2024. jún. 13.
Színes és gazdag repertoárral mutatkozott be a Bartók színháztermében a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége, derül ki a DSTV összeállításából. A műsor gerincét az intézmény táncosainak bemutatói adták volt, de színre léptek a többi tagozat növendékei is. Hangkép.
Könyvheti dedikálás a Lírában
2024. jún. 12.
Folytatja a könyvünnepekhez kapcsolódó programjainak sorát a Líra Könyvesbolt Vasmű úti egysége: két szerző, Fábián Janka és Szilágyi Kiszler Adrienn dedikál pénteken, mindenkit várnak!
ICA-D: Másik Magyarország – töredékek egy falu hétköznapjaiból
2024. jún. 09.
Filmvetítéssel folytatja társművészeti sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet: Nagy Dénes filmje Bukta Imre művészetéről és falujáról szól, a kedd délutáni vetítést műhelybeszélgetés követi, mindenkit szeretettel várnak!