Szerelemféltés miatt szúrt a kamasz – emberölési kísérlet miatt felelhet
Egykori barátnőjének ismerősét szúrta meg a 16 éves kamasz, életveszélyes sérüléseket okozott – a megyei főügyészség összegzése több ponton is kiegészíti a rendőrségi közleményt. Drámai részletek a hajtás után.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta a Fejér Megyei Főügyészség annak a 16 éves fiatalnak a letartóztatását, aki október 23-án késő este nyakon, illetve deréktájon szúrta egykori barátnőjének a jelenlegi barátját, tudatta a főügyészség közleménye. Dr. Varga Lóránt főügyészhelyettes tájékoztatása megerősíti: a tegnap hasábjainkon is összegzett iváncsai támadás nyomán a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított éjszaka bement a nő által használt ingatlanrészbe, ahol rátámadt a 19 éves sértettre, megütötte, majd a menekülő férfi után futott, és magával vitt késsel egyszer a nyakán, illetve kétszer a deréktáján szúrta – majd elmenekült a helyszínről. A sértett bejelentette a cselekményt a segélyhívón. A rendőrök a terheltet rövid időn belül elfogták. A megtámadott férfi a szúrások következtében életveszélyes sérülést szenvedett – és a sérülések elhelyezkedésére figyelemmel a cselekmény alkalmas volt arra, hogy a sértett életét kioltsa.
Az ügyészségi érvelés szerint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel a gyanúsított esetében fennáll a szökés, illetve elrejtőzés veszélye, továbbá alaposan feltehető, hogy a fiatalkorú terhelt szabadlábra kerülése esetén a megkezdett bűncselekményt befejezné vagy az egykori barátnője sérelmére hasonló jellegű bűncselekményt követne el.
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. nov. 27.
Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.
Perkátán bukott az autótolvaj
2025. nov. 27.
Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!
Együtt a netes csalások ellen
2025. nov. 26.
Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.
Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. nov. 24.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)
Baleset a reggeli órákban
2025. nov. 22.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.
Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)
2025. nov. 20.
Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.
Frontális karambol az 51-es főúton
2025. nov. 18.
Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!








