Szlovák kapus az Acélbikáknál

doszerk - 2021. október 7. 12:19

A 27 éves Pavel Krajcovic a svéd Kiruna együttesétől érkezett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Kép: hockeyettan.se

Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata percekkel ezelőtt, hogy Pavel Krajcovic személyében légiós kapussal erősítette meg játékoskeretét. A 27 éves pozsonyi születésű hálóőr az utóbbi öt évben Svédországban védett a HockeyEttan ligában, legutóbb a Kiruna együttesében játszott. Idén nyáron a cseh Extra Ligában szereplő Karlovy Vary gárdájánál szerepelt próbajátékon, ahol nem sikerült beverekednie magát a legjobb két kapus közé, ezért most Dunaújvárosban szeretné megmutatni kvalitásait. Az Erste Liga nem lesz ismeretlen számára, hiszen 2013 és 2015 között az Érsekújvár kapusa volt. Acélbikáink új hálóőrét a Titánok elleni vasárnapi Erste Liga-mérkőzésen láthatják a DAB drukkerei először hazai jégen.

A rovat további hírei: Sport

Hibátlanul a nyolc közé

Hibátlanul a nyolc közé

2024. aug. 28.

Mindhárom csoportmeccsét megnyerte a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságon.

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

2024. aug. 27.

Gurisatti Gyula három számban is megméreti magát a párizsi paralimpián.

NB III-as ellenfél a kupában

NB III-as ellenfél a kupában

2024. aug. 27.

A harmadosztályú Karcagi SE lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Mindenki kihozta magából a maximumot

Mindenki kihozta magából a maximumot

2024. aug. 26.

Magyarország két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel a medáltáblát és pontversenyt is megnyerve zárta a szamarkandi nem olimpiai számos világbajnokságot. A zárónap történéseit, valamint az egész versenyt is összességében pozitívan értékelte a szövetségi kapitány, aki külön kiemelte a csapat fiatal versenyzőinek teljesítményét és hozzáállását.

Hétvégi kupasikerek a labdarúgóknál

Hétvégi kupasikerek a labdarúgóknál

2024. aug. 26.

A Dunaújváros FC labdarúgóinak férfi csapata kiütéses győzelemmel, a hölgyek a véghajrában szerzett góllal jutottak tovább a Magyar Kupában.

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

2024. aug. 25.

Remek versenyzéssel szerzett ezüstérmet Hajdu Jonatán és Takács Kincső kettőse a nem olimpiai számok üzbegisztáni világbajnokságán.

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

2024. aug. 24.

Bár nagyot küzdött, végül 39-35 arányú vereséget szenvedett első és utolsó hazai felkészülési meccsén a DKKA felnőtt együttese – az eredmény egyébként dicséretes, mert az ellenfél a dél-koreai bajnokság győztese, a Sugar Gliders gárdája volt.