Szoros hazai vereség az Újpesttől
A minden harmadban egy-egy gólt szerző Újpest 3-1-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ellen az Erste Ligában.
A dobogóra hajtó Újpest elleni hazai összecsapással folytatta az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este hat órától, s a Bikák színeiben új játékost is köszönthettünk a 27 éves fehérorosz Rybchik személyében, aki a második sorban kapott szerepet Leo Gudas vezetőedzőtől. Az esélyesebb lila-fehérek igen nagy lendülettel vágtak neki a találkozónak, sorozatban kellett védenie Krajcovicnak egyenlő létszámban és emberhátrányban is. Miután kiegészültek az Acélbikák, kiegyenlítődött a játék, s bár egy újabb hazai kiállítás alatt ismét nagyon beszorultak Benkéék, Krajcovic bravúrjaival sikerült őrizni az eredmény. Sajnos nem sokáig, mert egy páros kiállítás alatt Varga Arnoldra nem figyeltek a hazai védők, s a volt dunaújvárosi játékos a 15. percben előnyhöz juttatta a fővárosiakat, s mivel az állás nem változott a szünetig, így minimális lila-fehér vezetéssel vonultak pihenőre a felek. A térfélcserét követően is megmaradt az újpesti fölény, ráadásul egy óriási védelmi hiba után Coatta egy szép lövéssel tovább növelte a vendégek vezetését a 25. percben (0-2). A második fővárosi gól után kezdtek el bátrabban játszani az Acélbikák, de hiába jutottak el ziccerekig, kapuvasig, csak nem akart megszületni a remélt szépítő találat a második felvonásban.
Képek forrása: DAB
A harmadik etapot újból erősebben kezdték a lilák, s szűk kétpercnyi játékot követően egy keresztpassz pont Benk elé került egy hazai korcsolyáról, s a vendégek csapatkapitánya közelről nem is hibázta el helyzetét (0-3). A mieink becsületére váljék, hogy háromgólos hátrányban sem adták fel a küzdelmet, s bár akadtak bosszantó hibák, a hajtásra, akarásra nem lehetett panasz. Az 57. percben megtörte gólcsendjét is együttesünk, miután Németh Péter remek passzával Szűcs ugrott ki, majd lőtte el köténybe a pakkot Rajnának, ám ennél tovább már nem jutottak a Bikák, így az UTE 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.
Leo Gudas: – Nem játszottunk jól az első harmadban, volt pár kiállításunk is, ami nagyon nem jött jól egy ilyen jó csapat ellen. A második harmadtól sokkal jobbak voltunk, megjöttek a lövések is, s nem voltunk rosszak a harmadik felvonásban sem, ezúttal nem adtuk fel a küzdelmet. Dolgozunk tovább, ha így teljesítünk a jövőben, akkor a jövőben több esélyünk lehet a pontszerzésre.
Virág Csaba: – A mérkőzés kevés részében domináltuk úgy, ahogy azt szerettük volna, körülbelül a meccs feléig irányítottunk, s játszottunk úgy, ahogy terveztük, ez helyzetekben, a lövések mennyiségében is megmutatkozott. Utána kicsit átestünk a ló túloldalára, próbáltunk úgy hokizni, ami nem a mi stílusunk, próbáltunk túl szépen játszani, de nem volt meg az a célja a hokinknak, ami addig igen. Ez meg is látszódott a meccs második felében, ezt ki kell javítanunk, s hatvan percen keresztül úgy kell játszanunk, ahogy a mérkőzés első felében tettük.
DAB – UTE 1-3 (0-1, 0-1, 1-1)
DAB: Krajcovic – Bubnov, Pozsár, Kabatayev, Szappanos, Török – Benke, Bobcek (1), Németh P. (1), Rybchik, Szűcs 1 – Erdély, Szécsi, Horváth, Németh Á., Tamás – Druja, Somogyi, Dudkin, Gebei, Marosi. Vezetőedző: Leo Gudas.
UTE: Rajna – Balázsi, Stadel, Coatta 1, Kiss P., Németh A. (1) – Jago, Kiss J., Benk 1, Just, Kovács A. – Kiss D. (1), Varga 1 (1), Csergő (1), Simon, Suter (1) – Pokornyi, Balogh, Kovács S., Nemes. Vezetőedző: Virág Csaba.
A rovat további hírei: Sport
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.