Az Újpest örülhetett
Háromgólos, 5-2-es vereséget szenvedtek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Újpest vendégeként az Erste Ligában.
A Titánok elleni győzelem után egy lényegesen nehezebb ellenfél, a tabellán második Újpest várt Acélbikáinkra az Erste Liga vasárnap esti fordulójában. Az összecsapás esélyesei egyértelműen a házigazda lila-fehérek voltak, míg a mieink természetesen abban bíztak, hogy fegyelmezett játékkal meg tudják szorítani ellenfelüket.
Ahogy várható volt, erősebben is kezdtek a házigazdák, de a Bikák is jól beleálltak a meccsbe, s szervezett védekezéssel igyekeztek megakadályozni az újpestieket a gólszerzésben sőt, egy-egy alkalommal még Rajna kapuja előtt is zavart tudtak okozni. A 11. percben viszont megkapta első emberelőnyét az UTE, mely Kiss Patrik találatával megszerezte a vezetést, s hogy a mieink kedve még rosszabb legyen, arról Balogh Bence gondoskodott, aki egy újabb emberelőnyt gólra váltva duplázta meg a házigazda vezetését a 15. percben (2-0). A játékrész hajrájában ráadásul az újpestiek Nemes révén egyenlő létszámban is betaláltak, így a második etapnak 0-3-as állásról vághattak neki Acélbikáink.
Képek forrása: UTE
A térfélcsere után újabb fórt kapott a lila-fehér alakulat, de ezt végre sikerült kivédekezni, majd a mieink játszhattak egymás után kétszer is öt a négy ellen, ám ami ment az egyik oldalon, az sajnos nem akart összejönni a másikon, vagyis őrizte háromgólos előnyét a hazai gárda. Ez az eredmény nem is változott a harmad végéig, s a következő felvonás elején sem, pedig Pokornyi kiállítása alatt harmadszor játszhatott emberelőnyben az Acélbikák gárdája.
A hosszú gólcsend a 47. percben tört meg, mikor Gebei végre betalált Rajnának, ám túl sokáig nem örülhettünk ennek sem, mert mindössze 50 másodperccel később Nemes megszerezte második találatát sőt, visszaállítva a két gárda közi korábbi különbséget (4-1). A véghajrában Just már négy gólra növelte a hazaiak előnyét, s bár erre Kabatayev a lefújás előtt fél perccel még válaszolt, a lilák végül magabiztos, 5-2-es győzelemmel tartották otthon a ligapontokat.
UTE – DAB 5-2 (3-0, 0-0, 2-2)
UTE: Rajna – Pokornyi, Stadel (2), Kiss P. 1 (1), Németh A. (1), Suter – Jago, Kiss Philip, Benk, Coatta, Just 1 – Kiss D. (1), Varga, Csergő, Kovács A., Robichaud – Balogh 1, Kovács S., Nemes 2. Vezetőedző: Virág Csaba.
DAB: Krajcovic – Pozsár, Bubnov, Szappanos, Kabatayev 1, Török – Bobcek, Benke, Szűcs, Németh P., Rybchik – Erdély, Szécsi, Németh Á., Pinczés O., Lőczi – Horváth, Druja, Marosi (1), Gebei G. 1, Dudkin (2). Vezetőedző: Leo Gudas.
A rovat további hírei: Sport
Felkészülésnek is remek
2024. nov. 11.
Jól szerepeltek albertirsai versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Gombócból is sok
2024. nov. 11.
A hét gólig jutó Vojnity Nóra vezérletével aratott kiütéses győzelmet a Kelen SC elleni NB II-es találkozón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nemzetek Ligája - Kerkez helyett Schön került a magyar keretbe
2024. nov. 11.
Kerkez Milos sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, helyére Schön Szabolcsot hívta meg Marco Rossi szövetségi kapitány.
Izgalmas meccsen nyert a Kohász
2024. nov. 10.
Óriási csatában aratott kétgólos győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Békéscsaba elleni hazai bajnokin szombaton este.
Hajrávereség Görögországban
2024. nov. 09.
Hiába tartotta magát sokáig remekül a Vouliagmeni otthonában, végül egygólos vereséget szenvedett második Bajnokok Ligája találkozóján a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: focival emlékeztek
2024. nov. 09.
November elsején ismét a sport, a tiszteletadás és az emlékezés kapta a főszerepet. Remek hangulatú, parázs meccseket és a Hangover csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XII. Héger Ádám és a VII. Komáromi Ádám emléktorna – változás, hogy idén Ádám Anitára egy külön tornával emlékeznek majd november 24-én. Hangkép.
Elmarad a DFC mai bajnokija
2024. nov. 09.
Lemondta a Bodajk a mérkőzést, így elmarad a Dunaújváros FC labdarúgóinak ma délután fél kettőre kiírt bajnokija.