CityRocks: a nagy buli után itt a film!
Dunaújváros adott otthont idén Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjának – a CityRocks 2021 emlékezetes pillanatait összegző film nyilvános bemutatója szerdán este lesz az Art Caféban.
Amint arról hangképes, webgalériával is súlyosbított összegzésünkben nyáron beszámoltunk, a Szalki-szigeten rendezték a CityRocks 2021 megabuliját: a több száz muzsikussal és énekessel, taiko-dobosokkal színezett, a Móricz iskola kórusának közreműködésével tartott minifesztivál méltán aratott nagy sikert a közönség körében – és most világhódító útra indul.
A bulin ugyanis hatalmas hang- és képrögzítő apparátus is dolgozott, befejeződtek az utómunkálatok és elkészült ugyanis a Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobja emlékezetes pillanatait megörökítő koncertfilm.
A CityRocks – Dunaújváros 2021 című hangképes summázat ősbemutatójára természetesen városunkban kerül sor; a nem mindennapi bulinak ígérkező debütálás helyszíne az Art Café lesz november 3-án, szerdán 18.30 órakor. Az esemény két házigazdája Gajda Ferenc főszervező, valamint a Szalk-szigeten az énekesek sorát erősítő Pintér Tamás polgármester lesz.
Bulira fel, irány a CityRocks – hadd lássa mindenki, yeaaaahhh!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: teltházas Wesley-gála
2025. máj. 25.
Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.
Hangolás után orgonakoncert a templomban
2025. máj. 24.
Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató.
DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban
2025. máj. 23.
Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.
ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat
2025. máj. 22.
Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!
Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal
2025. máj. 21.
Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.
Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban
2025. máj. 21.
Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.
DSTV: a techno bűvöletében
2025. máj. 21.
Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.










