Életeket menthet a pontos azonosítás
A Fejér megyei Mentőszervezet beszámolója szerint igen csak nagy problémát jelentenek a hiányzó házszámok. Ennek kapcsán az önkormányzat munkatársai arra kérik a lakosságot, hogy a megfelelő azonosítás érdekében azok jól látható módon helyezzék el, a hiányzókat pedig pótolják.
Már néhány évvel ezelőtt is szóba került a megye szinte összes települését érintő probléma: rendkívül sok ingatlanról hiányoznak a jól látható házszámok, amelyek megnehezítik a szakszolgálatok munkatársainak a tevékenységét.
Az önkormányzatának hivatalos oldalán megjelent tájékoztatás szerint amíg az utcanévtáblát pótlása és elhelyezése az önkormányzat hatáskörébe tartozik, addig a saját tulajdonú ingatlanok esetében a tulajdonos kötelessége és feladata elhelyezni az épület azonosításához elengedhetetlen házszámot. Egy jól látható, megfelelő helyre kihelyezett szám nagyban hozzájárul például a mentők és a rendőrség munkatársainak gördülékeny munkavégzéséhez, hiszen így könnyebbé válik az azonosítás, és az így nyert értékes percek akár emberéletet is menthetnek.
A hiányzó, vagy kopott jelzőket a városlakók szinte bármelyik barkácsüzletben megvásárolhatják, és manapság már nem csak fémből, hanem kerámiából készített házszámok is elérhetők a boltok polcain.
(Illusztráció: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.