Krisztus Király főünnepe a római katolikus közösségben
Püspökfogadás és bérmálás mellett jut idő a karitatív tevékenységre is, ráadásul a megáldandó Szent Erzsébet cipók osztásával mond köszönetet a támogatóknak a helyi római katolikus közösség vasárnap.
Jeles ünnepre készül a helyi katolikus gyülekezet – a hét végén ünnepli a városi római katolikus közösség Krisztus Király főünnepét, a nagytemplom alapkőletételének, megáldásának és felszentelésének évfordulóját. A főünnephez egy másik jeles esemény is kapcsolódik: november 19-én, pénteken lesz Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepe. Szent Erzsébet a karitász védőszentje, az ünnepét követően az adventi időszakban templomi élelmiszergyűjtés lesz a karitász szervezésében.
A szent példáját követve az adventi időszakban a helyi karitászcsoport is élelmiszert gyűjt és oszt a rászoruló embereknek.
A DO-hoz eljuttatott tájékoztató szerint november 20-án, szombaton ugyan a szokásos szombat esti szentmise elmarad a nagytemplomban, azonban a november 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő főünnepi szentmise bemutatására már Spányi Antal megyéspüspök atya érkezik, hogy bérmálás keretében 16 dunaújvárosi és városkörnyéki fiatalnak közvetítse a Szentlélek ajándékait. Ezen a napon lesz Krisztus Király ünnepe, egyben a dunaújvárosi nagytemplom templombúcsúja. Az ünnepség végén a szentmisén megáldandó Szent Erzsébet cipókat osztják ki a főtemplom előtti téren, így köszönve meg a hívek egész éves önzetlen támogatását.
Ezzel az ünnepi hétvégével zárja az idei egyházi évet a városi római közösség – az ezt követő adventi úrjövettel megkezdi a felkészülést a karácsonyi időszakra.
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.
Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért
2025. nov. 18.
A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.
Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje
2025. nov. 17.
Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.









