Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Krisztus Király főünnepe a római katolikus közösségben

Közélet
egyház
katolikus
ünnep

facebook megosztás

Öcaline - 2021. nov. 17., 18:47

Püspökfogadás és bérmálás mellett jut idő a karitatív tevékenységre is, ráadásul a megáldandó Szent Erzsébet cipók osztásával mond köszönetet a támogatóknak a helyi római katolikus közösség vasárnap.

Jeles ünnepre készül a helyi katolikus gyülekezet – a hét végén ünnepli a városi római katolikus közösség Krisztus Király főünnepét, a nagytemplom alapkőletételének, megáldásának és felszentelésének évfordulóját. A főünnephez egy másik jeles esemény is kapcsolódik: november 19-én, pénteken lesz Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepe. Szent Erzsébet a karitász védőszentje, az ünnepét követően az adventi időszakban templomi élelmiszergyűjtés lesz a karitász szervezésében.

A szent példáját követve az adventi időszakban a helyi karitászcsoport is élelmiszert gyűjt és oszt a rászoruló embereknek.

A DO-hoz eljuttatott tájékoztató szerint november 20-án, szombaton ugyan a szokásos szombat esti szentmise elmarad a nagytemplomban, azonban a november 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő főünnepi szentmise bemutatására már Spányi Antal megyéspüspök atya érkezik, hogy bérmálás keretében 16 dunaújvárosi és városkörnyéki fiatalnak közvetítse a Szentlélek ajándékait. Ezen a napon lesz Krisztus Király ünnepe, egyben a dunaújvárosi nagytemplom templombúcsúja. Az ünnepség végén a szentmisén megáldandó Szent Erzsébet cipókat osztják ki a főtemplom előtti téren, így köszönve meg a hívek egész éves önzetlen támogatását.

Ezzel az ünnepi hétvégével zárja az idei egyházi évet a városi római közösség – az ezt követő adventi úrjövettel megkezdi a felkészülést a karácsonyi időszakra.

(Fotó: DO-archív)
 

A rovat további hírei: Közélet

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. szep. 17.

A népszerű előadó, humorista, író műsorszám-illusztrációkkal pettyezett beszélgetésre várja a közönséget a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében csütörtökön délután, a közéleti sorozat évadnyitó eseményén. Boborján rulez! Flyer.

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

2025. szep. 17.

Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

2025. szep. 16.

Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

2025. szep. 16.

A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő