Dunaújváros Kedvence: még egy napig lehet javasolni!
Célegyenesbe fordult a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog évzáró közösségi kezdeményezésének első fordulója, de még lehet javasolni, ki/mi legyen a város kedvence!
Amint arról már beszámoltunk, új szisztéma szerint szervezi a Jó itt – Dunaújváros Kedvence 2021 elnevezésű megméretést htomi, a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog szerkesztője. A kezdeményezés történetében először rendhagyó módon, idén nem fukarkodtak – a jelölések kategóriák szerint lesznek elosztva, így talán egy kicsit igazságosabb lesz a verseny, és talán izgalmasabb is a kezdeményező szerint.
Az első fordulóban meghosszabbított határidővel, egészen december 15-ig, szerdáig várja az ajánlásokat, akár többet is! A második körbe már csak az 5 legtöbb ajánlással rendelkezőre lehet majd szavazni. Még egy nap van vissza tehát arra, hogy befussanak a javaslatok, majd december utolsó napjára kiderülhet, hogy az olvasók, látogatók szerint kategóriánként ki/mi lesz Dunaújváros Kedvence 2021-ben.
Az ajánlásokat az alábbi címen tehetik meg a böngészők!
"Jó itt – Dunaújváros Kedvence 2021" – első forduló (katt) >>
A feladat adott: még egy napig lehet javasolni, ki/mi lehet idén Dunaújváros Kedvence!
(A DO a kezdeményezés médiapartnereként veszi ki részét a Dunaújváros Kedvence 2021 népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.