Saját szüleit vádolta hamis hitelfelvétellel
Vádat emeltek a vádemelő ellen, miután bebizonyosodott, hogy hamisan vádolt. Beljebb mindent elmagyarázok, katt érte.
Hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a 30 éves nővel szemben, aki szüleit vádolta meg azzal, hogy aláírását meghamisítva a nevében igényeltek hitelt. A vádemelés tényéről a megyei főügyészség tájékoztatta a DO-t. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vádirat szerint a nő feljelentést tett a rendőrségen, amely során azt állította, hogy ismeretlen személy a nevében és adatainak felhasználásával 45 ezer forint hitelt igényelt egy pénzintézettől még 2019 decemberében – a hitel törlesztését a pénzintézet tőle követeli. A vádlott feljelentése alapján nyomozás indult. A büntetőeljárás során a nő tanúkihallgatása során a saját szüleit vádolta meg azzal, hogy az aláírását meghamisítva ők vették a nevében és adatainak felhasználásával a hitelt.
A büntetőeljárás során azonban megállapították, hogy a vádlott maga vette fel a kölcsönt 2020. január 15-én; az is bebizonyosodott, hogy a hitelszerződésen az igénylő megjelölésnél szereplő aláírások a vádlottól származnak. Az ügyészségi álláspont szerint a nő a feljelentés megtételekor tisztában volt annak valótlanságával.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben – tárgyalás mellőzésével – közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta, derül ki a főügyészség híradásából.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. nov. 27.
Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.
Perkátán bukott az autótolvaj
2025. nov. 27.
Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!
Együtt a netes csalások ellen
2025. nov. 26.
Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.
Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. nov. 24.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)
Baleset a reggeli órákban
2025. nov. 22.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.
Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)
2025. nov. 20.
Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.
Frontális karambol az 51-es főúton
2025. nov. 18.
Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!








