A mi párducunk, azaz az újvárosi kecskekeresés

Öcaline - 2022. január 30. 7:34

A történet tegnap robbant a nagy közösségi portálon, mutatom, a megoldás pofonegyszerű, a vége boldog; Bandi is.

Így kezdődött, ráadásul pont ezzel a képpel tegnap késő délelőtt: "Egy kecske kóborol a Szabadság utcában. Nyakörve van." Az, hogy honnan és hogyan szabadulhatott el a jószág, akkor még nem tudtuk, de nagy mulatság kerekedett a mutatványból, sorra jöttek a hozzászólások, a híradások a jószág hollétéről, befutott egy ütős mém is sebesen, mutatom azt is, annak bizonyítására, hogy a(z össz)népi humor tényleg nem ismer határokat. 

A párduc témát is sikerült kimaxolni – "Kicsi is, foltos is, de a miénk!", írta tűpontos telitalálattal valaki –, nekem rögtön bevillant egy régi kép a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes történetéből, ami igazolta, hogy tőlünk kulturális-történeti kontextusban sem tájidegen a produkció: még jó régen Rácz Attila Cicero nyert egy hatalmas néptáncos díjat a Perkátai kecskekeresés című koreográfiával, az ennek alapjául szolgáló 1973-as (!!!) gyűjtés fellelhető a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Videotoriumában – egy képet mutatok, a többit képzeljétek el vagy nézzétek meg itt!

Aztán a termetes talány megoldása is befutott dél körül, Orosz Csaba önkormányzati képviselő posztolta, itt a lényeg: "Volt egy kis riadalom az arborétum állatsimogatójában, ugyanis etetés közben meglépett a Bandi nevű törpe kecskénk. Két órás kergetőzés után a Béke városrész vasútállomás felőli részén elcsíptük!" A városatya megnyugtató képekkel koronázta a beszámolót, minden okker, Bandi a helyén van!

Így ért boldog véget az újvárosi párduc és a szombat déli kecskekeresés vidám története!

(Fotók: facebook; BTK Zenetudományi Intézet)

 

A rovat további hírei: Mozaik

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

2024. ápr. 19.

Te is szinte mindennapos orrdugulással küzdesz? Szerte a világon emberek millióit érinti, és nagyon zavaró tud lenni ez a probléma. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs is rá hatékony gyógyír. A legtöbben különféle gyógyszeres orrspray-vel igyekeznek enyhíteni a tüneteket, pedig az irritálja a nyálkahártyát, és gyors függőséget alakíthat ki.  (X)

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

2024. ápr. 19.

Új helyen, de a régi lendülettel folytatja az újrahasznosításon és a közösségi élményen alapuló kezdeményezését a Csomagtartóvásár és Bolhapiac szervező csapata: az idei első vásárnap április 21-én, vasárnap lesz, a helyszínként pedig a dunaújvárosi piacot veszik birtokba az árusok, standolók.

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)