Játék határokon át – két koncerttel a Bartókban
Láttad-e már a zenét? címmel interaktív, rengeteg muzsikával körített előadás délelőtt, majd koncert a Sándor Frigyes Zeneiskola évnyitó gáláján – kétszer lép közönség elé együttesével Szentpéteri Csilla zongoraművész a Bartók színpadán pénteken.
Komoly zenei sorozat várja a muzsika szerelmeseit a Bartók Kamaraszínházban – két fellépésen is Szentpéteri Csilla és produkciója lesz a főszereplő január 14-én, pénteken. Az első egy rendhagyó bemutató lesz délelőtt 10 órakor, amikor a világjáró zongoraművész Láttad-e már a zenét? címmel interaktív koncerten mutatkozik be a helyi iskolák diákjainak. A korszakokon, stílusokon átívelő hangverseny több meglepetést is tartogat a résztvevőknek, akikhez e formában szeretné közelebb vinni a zene csodavilágát a neves előadó.
A második fellépés a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola immár hagyományos újévi gálája lesz 17 órától. A Szonáta Zeneművészeti Alapítvány szervezte esemény fővédnöke Pintér Tamás polgármester, a koncert első felében a zeneiskola növendékei és művész-tanárai lépnek közönség elé, majd Szentpéteri Csilla és zenekara lép közönség elé – szintén korszakokon átívelő összeállítással.
(Illusztráció: Szentpéteri Csilla & Band)
A rovat további hírei: Kultúra
Ötven éve fogadták az első olvasót
2024. nov. 09.
Jeles jubileumot ünnepel idén a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ. A könyvtár fél évszázaddal ezelőtt, november 4-én nyerte el a ma ismert formáját, az első olvasó pedig november 5-én tért be az intézménybe. Boldog születésnapot!
DSTV: a bábok hatalma a Bartókban
2024. nov. 09.
"…minden, ami Szent…" címmel nyílt meg Balázs János Balázs kiállítása a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A képzőművész ikonfestő, báb- és díszlettervező – ő álmodta meg az Álomlátó fiú című bábjáték díszletét és figuráit. Hangkép.
DSTV: a kenyér, ahogy régen volt
2024. nov. 08.
A hónap műtárgya szorosan kapcsolódik az Intercisa Múzeum éppen ma nyíló kiállításához, derül ki a DSTV összegzéséből. Kronászt Margit történész-muzeológus jóvoltából a kenyérsütés folyamatát, a kovászkészítés menetét, a kenyérhez kapcsolódó hiedelmeket ismerhetjük meg. Hangkép.
A Kaptár színpadán a "Kamionos"
2024. nov. 07.
Elfogult előhang következik, drága böngészők és aranyos mindenki, előre szólok, de az biztos, hogy rendhagyó bemutatóra készülhetünk a Kaptár Music Pub színpadán pénteken este. Aztán bárki dalra fakadhat!
A Líra Könyvesboltban debütál Kira Vizuto
2024. nov. 06.
A vonalon túl című regény bemutatójára pénteken délután várják az érdeklődőket – a kezdő írónő alkotói álnéven dolgozik, de a beszélgetésen személyesen avatja be első kötete születésének titkaiba a vendégeket.
DSTV: kötetbemutató az Utószó sorozatában
2024. nov. 06.
"Rohadjon meg az összes" – Schillinger Gyöngyvér első regényének bemutatójával folytatódott az Utószó élő irodalmi antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása. Hangkép.
"Varázslatos természet" – kiállítás a Szent Pantaleimon iskolában
2024. nov. 05.
Takácsné Csór Marianna képeiből láthatnak válogatást az intézmény vendégei: a természet csodáit megidéző alkotásokból csütörtökön délután nyílik kiállítás – köszöntőkkel és műsorral. Mindenkit szeretettel várnak!