Újabb fontos meccs vár a Bikákra

spigott - 2022. január 15. 7:32

Hazai környezetben, a Debrecen elleni találkozóval folytatják az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit az Acélbikák jégkorongozói ma délután öt órától.

Közel egy hete játszott legutóbb meccset a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában, s ugyan két harmad után még 2-0-s előnynek örülhetett az Újpest vendégeként, a hazaiak végül hosszabbítás után 3-2-re diadalmaskodni tudtak hokisaink ellen. A fővárosban szerzett egy pont is sokat ért azonban, hiszen ennek köszönhetően újra a Titánok elé került együttesünk a mini rájátszást jelentő tizedik helyért folytatott harcban. Ehhez az egy egységhez legközelebb ma tehetnek újabbakat játékosaink, ugyanis délután öt órától hazai környezetben, a DEAC elleni összecsapással folytatják az Erste Liga küzdelmeit.

Képek forrása: DAB-archív

A debreceniek felemásan kezdték az idei szezont, a szép eredmények mellett azonban több olyan vereségbe is belefutottak, amelyre nem számítottak, így a mieinktől elszenvedett novemberi 4-2-es zakó után edzőt váltottak. Azóta kilenc győzelem mellett nyolc vereség a mérlegük, igaz utóbbiakból hármat meccs nélkül "szenvedtek el", ugyanis erdélyi túrájukra a koronavírusos megbetegedések miatt nem tudtak elutazni, így a Brassó, a Gyergyói HK, illetve a Csíkszereda elleni meccsek három pontját is ellenfelük kapta meg.

Dunaújvárosban azonban már jégre korcsolyáznak, s bár többen is hiányoznak majd megszokott csapatukból, a céljuk természetesen a győzelem lesz. A három pontra pályáznak azonban Acélbikáink is, így érdekes, jó meccsre számíthat az, aki kilátogat ma délután öt órától a jégcsarnokba.

A rovat további hírei: Sport

Három dunaújvárosi a válogatottban

Három dunaújvárosi a válogatottban

2025. jan. 02.

A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa, Maczkó Lilla, Dobi Dorina és Sümegi Nóra is helyet kapott a világkupa selejtezőre készülő magyar női vízilabda válogatott keretében.

Újabb remek DAB-siker

Újabb remek DAB-siker

2024. dec. 31.

Nyolc gól szerezve aratott magabiztos, szép győzelmet a FEHA19 elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Érmekkel fejezték be az esztendőt

Érmekkel fejezték be az esztendőt

2024. dec. 30.

Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.

Hazai évzáró előtt a DAB

Hazai évzáró előtt a DAB

2024. dec. 29.

Nehéz feladat vár a DAB jégkorongozóira a FEHA19 elleni hazai összecsapáson, de Acélbikáink három pontot érő sikerrel szeretnék elbúcsúztatni a 2024-es esztendőt hétfőn délután.

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

2024. dec. 29.

A januári világkupa-selejtezőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal nyert a házigazda horvát csapat ellen barátságos mérkőzésen Zágrábban.

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

2024. dec. 28.

Az első és a harmadik helyen is holtversenyt hozott a Nemzet Bombázói szavazás végeredménye, amelynek első körében a XX. század legszebb magyar gólját választották meg a szakértő zsűri által összeállított húszas listából.

DSTV: évet zártak a birkózók

DSTV: évet zártak a birkózók

2024. dec. 27.

Még a karácsony előtti napokban megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a DKSE birkózó szakosztálya. A rendezvényen részt vett Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő – vele, illetve Szűcs István szakosztályelnökkel beszélgettünk. Hangkép.