Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

MMK: "A szeretet hétvégéje" – szép ráadásokkal

Mozaik
MMK
programok
közösség

facebook megosztás

Öcaline - 2022. feb. 10., 18:12

Gazdag közösségi kínálattal várja a vendégeket a Munkásművelődési Központban: pénteken kezdődik A szeretet hétvégéje – aztán minden napra jut egy-egy vonzó program, ráadásul hétfőn és kedden is! 

Csak papíron A szeretet hétvégéje a címe az MMK előttünk álló időszaka gazdag kínálatának – valójában egészen jövő keddig várják naponta legalább egy-egy programmal a vendégeket, adta hírül lapunknak Kováts Rózsa intézményvezető.

Az első fecske már tavaly megérkezett

A közösségi kezdeményezés első eleme már tavaly megvalósult – sőt, lényegében a pandémia elzárása időszakában az intézmény elé kitett nagy szív volt az ötletadó, hangsúlyozta Kováts Rózsa:
– Rengetegen éltek az üzenetküldés lehetőségével, sok-sok szép és érzelmes, tréfás vagy éppen nagyon megható felirat ékítette a nagy szívet – tulajdonképpen ez adta az ötletet is a folytatáshoz. Olyan közösségi eseményekkel szeretnénk a következő időszakban kedveskedni a vendégeinknek, amelyek központi tényezője a szeretet. 

Itt a tételes kínálat

A szeretet hétvégéje első programjára – erről már részletes összeállítást közöltünk lapunkban –  lapunk megjelenésének napján, pénteken várják az érdeklődők; 17 órakor jótékonysági árverés kezdődik a Magyar Szervátültetettek Szövetsége javára. Az érdeklődők az MMK aulájában nyílt kiállítás képeire licitálhatnak – az esemény vendégeinek műsorral kedveskedik Karácsony János, az LGT zenekar gitáros-énekese is. 
Két érdekes program várja az érdeklődőket február 12-én, szombaton: 15-17 óra között Szeretet bonbon készítő foglalkozás kényezteti az édes élmények szerelmeseit, 17 órától a Lara Mesék Társulat tolmácsolja a Téli bújócska című bábelőadást. Az egész ház a színhelye lesz a Szerelem hálójában című szabadulójátéknak február 13-án, vasárnap 10 órától – izgalmas és kreatív feladatok egész sorával várják a vendégeket.
A folytatás is érdekes lesz, hiszen a február 14-én, hétfőn esedékes kiállítás és az azt követő program központi motívuma is a szeretet – 17 órától Nagy Árpádné Mandalák című kiállítására, majd a megnyitót követő mandalafestő workshopra csalogatják az érdeklődőket (a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges).

Szeretetteljes a véradás is!

A szeretet hétvégéje utolsó programjának szánják a szervezők a „szeretetteli” véradást február 15-én, kedden 14-18 óra között, hangsúlyozta Feht Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi szervezete  szervezet vezetője: 
– Az elmúlt időszak hasonló alkalmai nyomán okkal reméljük, hogy a keddi eseményen is sok régi és új véradót köszönthetünk. Azt szeretnénk újra együtt bizonyítani, hogy kevés kifejezőbb gesztusa lehet az önzetlenségnek, szeretetnek annál, mint amikor valaki három ismeretlen embertársa életét menti meg a saját vérével. Mindenkit várunk – szó szerint nagy-nagy szeretettel!

(Archív fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

"... már mindenhol jelen van a vírus az országban”

"... már mindenhol jelen van a vírus az országban”

2020. nov. 23.

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – nyilatkozta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Bárki és bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet – éppen ezért volt/van szükség a szigorú korlátozásokra.

Borult, ködös, "nemszeretem" idő várható

Borult, ködös, "nemszeretem" idő várható

2020. nov. 23.

Felhős, borult, ködös és szürke napokat ígér szokásos hétindító előrejelzésében a DO meteorológiai szakértője. Figyelem, a közlekedők dolgát sokszor nehezíti csúszós pálya, esetenként komoly köd, ónos szitálás!

Szőlőszem: "Ez itt egy finom kakaóscsiga..."

Szőlőszem: "Ez itt egy finom kakaóscsiga..."

2020. nov. 22.

"Nagyon szeretném, ha egy gyerek, amikor valahol találkozik vele, akkor bűntudat nélkül, jóízűen enné meg. Nem attól félve, hogy kilyukad a foga, elhízik tőle, túl sok cukrot eszik meg." Fontos és érzékeny témára fókuszál a Szőlőszem felületén dietetikus szakértőnk, Bartus-Preizler Gabriella.

Koronavírus: be kell tartani a szabályokat!

Koronavírus: be kell tartani a szabályokat!

2020. nov. 22.

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben, nyilatkozta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa. A vakcinák kínálta esélyekről és a vírustagadókról is nyilatkozott.

Koronavírus: megkezdődött a szociális dolgozók tesztelése

Koronavírus: megkezdődött a szociális dolgozók tesztelése

2020. nov. 21.

A szociális dolgozók tesztelésével kezdődött az "első frontban" dolgozók vizsgálatának országos sorozata pénteken, adta hírül az operatív törzs hivatalos oldala. A jövő héten az iskolákban, az óvodákban, a bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben folytatódik a szűrés.

Helyes babahordozás hűvös időben (2.)

Helyes babahordozás hűvös időben (2.)

2020. nov. 21.

Ősszel és télen a babahordozás bonyolult és nehézkes, gondolhatjuk – a mélyen rögzült (tév)képzetek eloszlatásában segít új sorozatunk, ennek keretében az AHA Alapítvány szakértője, Horváth Zsuzsi hordozási tanácsadó segít praktikus tippekkel a kismamáknak és kispapáknak. Második felvonás.

Koronavírus: vérplazmával segíthetnek a gyógyultak

Koronavírus: vérplazmával segíthetnek a gyógyultak

2020. nov. 18.

Mindazok, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből sokat tehetnek a súlyos betegek gyógyításáért. Ahogy a járvány első hulláma alatt, úgy most is várják a gyógyultak jelentkezését vérplazma adáshoz, mások gyógyításához, adta hírül az operatív törzs hivatalos oldala. Felhívás!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra élnek a bajnoki remények

  2. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  3. Eb-döntős a magyar válogatott!

  4. DSTV: vereség emelt fővel

  5. Közmeghallgatás a Városházán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő