Nem árnyékra vetődtek a Mackónap résztvevői (galériával)
Pedig, ha hihetünk a népszerű időjárási babonának, bizony volt ma a mackónak árnyéka – vagyis hosszú lesz még a tél. A Szabó Magda iskolában viszont egész napot szerveztek a jeles eseménynek!
Két ünnepet is ült ma a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye – a diákok és az iskola oktatói Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére emlékeztek ma délelőtt, valamint Mackónapot tartottak abból az alkalomból, hogy a népi babonák egyik fontos tavaszváró hiedelmeként éppen ma szokott eldőlni, meddig tart a tél. Ha a mackó nem látja az árnyékát, közeleg a kikelet, ha igen, akkor még hosszan kell várnunk a kicsattanó tavaszra.
Az alkalomból különleges kiállítást szerveztek – közel 80 mackó várta a gyereksereget, a bemutató anyagát Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója ajánlotta a diáksereg figyelmébe, többek között a fent idézett néphagyomány felidézésével. Emellett mézes sütik versenyére és kóstolójára várták a résztvevőket – az árusítás során különféle adományok cseréltek gazdát –, valamint kihirdették a témába vágó rajzverseny eredményét is.
A mackónapi kavalkád kínálatát a méz útjáról szóló előadás, mézeskalácskészítés és gyertyamártás, valamint táncház is színesítette.
A Mackónap jókedvű mutatványát az a tény sem rántotta le, hogy a hírek szerint meglátta az árnyékát a mackó a mai napos időben – vagyis várnunk kell a tavaszra; az eseményről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Libás ételek – Márton-napi menü a Halászcsárdában
2024. nov. 11.
Már jóval a november 11-i Márton-nap előtt beharangozta a Dunagyöngye Halászcsárda a tematikus menüsorát. Múlthét pénteken elkészültek az első libás finomságok, amelyeket hétvégén már meg is kóstolhattak a látogatók.
Párás, ködös, szürke novemberi hét
2024. nov. 11.
Egész hétre ködös, párás, rétegfelhős időt ígér a DO meteorológiai szakértője. Tartósan meg is maradhat a köd, sajnos érdemi csapadék továbbra sem várható.
Hátborzongató élményözön a Kultik Moziban (galériával)
2024. nov. 10.
Rémisztően színes programokkal várta a közönséget a Kultik Mozi múlt csütörtökön. Halloween alkalmából igazi közösségi élmény csalogatta a résztvevőket – vigyázat, kísértetiesen mulatságos program kerekedett!
Autóvásár, ami még programnak is jó
2024. nov. 10.
Kíváncsiak az emberek az autóvásárra. Van, aki azért megy ki, mert venne, van, aki eladna és jócskán vannak, akik nézelődni mennek ki, kíváncsiságból. Jól vizsgázott az októberi autóvásár, és jól az elmúlt vasárnap rendezett második is.
A GVH szerint változtathat kereskedelmi gyakorlatán a Temu az uniós szintű fellépés hatására
2024. nov. 08.
Az uniós tagállamok közös fellépése rákényszerítheti a kínai Temu online piacteret arra, hogy a közösségen belüli jogszabályoknak megfelelően változtasson a kereskedelmi gyakorlatán - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Folytatódik a nyugodt őszi idő a hétvégén is
2024. nov. 08.
A hétvégén is folytatódik a nyugodt, többnyire derült, napos őszi időjárás, a reggeli ködfoltok feloszlása után 11-15 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható, de vasárnap elsősorban nyugaton, délnyugaton maradhatnak tartósan felhős tájak. Hajnalban mínusz 5 és 0 fok közé hűl a levegő, a fagyzugokban azonban ennél is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
DSTV: "állati sorozat" az Arany János iskolában
2024. nov. 05.
Már-már azt mondhatjuk, hogy nem létezik "átlagos" tanítási nap a gyerekek számára a város iskoláiban, derül ki a DSTV összegzéséből. Népszerű volt az állatvédelmi témahét is az Arany János Általános Iskolában – az intézmény programözönnel csalogatta a diákokat. Hangkép.