Szabadtéri tantermet adtak át a Petőfi iskolában

Öcaline - 2022. február 23. 17:44

Az intézmény új büszkeségét részben pályázati, részben alapítványi forrásból valósították meg – és hivatalosan ma vehették birtokba a nebulók.

Korábban is nagy hangsúlyt helyezett a pályázati tevékenységre a Petőfi Sándor Általános Iskola alapítványa – több sikeres projekt után ma egy újabb program ért szerencsés véget az intézményben, tudatta Rideg István igazgató. A Petőfis Tanítványainkért Alapítvány is indult ugyanis az egyik nagy áruházlánc akciójának legutóbbi fordulójában, méghozzá elhatározott céllal, egy szabadtéri tanterem kialakításának tervével. A petőfis elképzelés a vásárlók szavazatainak hála elsőként vette az akadályt, így az áruházlánc 400 ezer forinttal járult hozzá a terv megvalósításhoz – ezt egészítette ki az alapítvány további 200 ezer forintos forrással.

Mint a ma délelőtt rendezett ünnepélyes átadáson elhangzott, Gálosfai Tímea, a Petőfi igazgatóhelyettese – egyúttal az alapítvány kuratóriumának tagja és a pályázat írója is – arra törekedett, hogy a program révén megerősítsék az intézmény ökoiskolai szellemiségét. Ezt szolgálja a szabadtéri tanterem azzal, hogy a jó idő beköszöntével a diákok friss levegőn és interaktív helyszínen vegyenek részt akár a természetismeret vagy éppen a rajz órán. 
A kialakított ovális alakú asztal és padok méltó helyszínt biztosítanak ennek a célkitűzésnek – program életre hívói külön is megköszönték a kovácsoltvas vázat kialakító Lábas István munkáját, valamint a fa elemeket megvalósító Gölöncsér Gábor közreműködését is.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Oktatás

Kiszivároghattak a történelemérettségi témái

Kiszivároghattak a történelemérettségi témái

2019. máj. 08.

Az Oktatási Hivatal (OH) büntetőfeljelentést tett a szerdai történelemérettségi ügyében ismeretlen tettes ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított.

Történelemből vizsgáznak ma a diákok

Történelemből vizsgáznak ma a diákok

2019. máj. 08.

A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban országszerte. 

Ilyen volt a matek érettségi

Ilyen volt a matek érettségi

2019. máj. 07.

Vegyes nehézségűeknek találták a keddi matematika érettségi írásbeli feladatait a vizsga után a D+ TV-nek nyilatkozó diákok.

Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

2019. máj. 07.

Matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők kedden. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg; a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

Érettségi - Megkezdődtek a magyar írásbelik

Érettségi - Megkezdődtek a magyar írásbelik

2019. máj. 06.

Országszerte megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról hétfőn.

Huszonöt éves a város első magániskolája

Huszonöt éves a város első magániskolája

2019. máj. 05.

Hosszú utat tett meg a jelenlegi Pentelei Szakiskola azóta, hogy egy kis panellakásban huszonöt évvel ezelőtt elindult a képzés, amire máig építenek.

Elballagtak a Rudas végzősei is

Elballagtak a Rudas végzősei is

2019. máj. 04.

Majdnem száz tanuló mondott búcsút a Rudasnak szombaton délelőtt az iskola hagyományos ballagási ünnepségén. De az érettségi kihívásaival még szembe kell nézniük.