Kopogós reggelek, hideg napok – ez még mindig nem a tavasz
Akár hózáporok is lehetnek a héten, derül ki a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzéséből. Minden reggel kemény faggyal számolhatunk, és még nap közben sem köszönt be a kikelet.
"Mínusz 15 fok és hózáporok jönnek" – nem éppen a tavaszt idéző nyitómondattal köszönt be szokásos hétindító prognózisában Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu időjárási portál szerkesztője. Változékony idő lesz ma is – reggel észak felől csökken, majd déltől ismét megnövekszik a felhőzet. Hózápor, zápor is előfordulhat; elsősorban a Dunától keletre, de késő este a Dunántúlon is lehet csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A fagyos reggelt követően délután is csak 5-6 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szinte pepitában ugyanilyen lesz a kedd is: a ragyogóan napos délelőtt után délután erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, igaz, csapadék már csak elvétve fordul elő. Az északkeleti szél megerősödik. Nem szabad eltenni a sálat, kesztyűt: reggel mínusz 5, délután 4-6 fok körüli értékeket mérhetünk. A többórás napsütés mellett északkelet felől megnövekszik a gomolyfelhőzet szerdán is, de hózápor csak néhol, főként az északi hegyes-völgyes vidékeken fordul elő. Élénk lesz az északkeleti szél – a fagyos reggel után a maximum ezúttal is 5 fok körül valószínű.
A hét közepén egyre több napsütésre, egyre kevesebb csapadékra számíthatunk – ám makacsul kitart a hideg: az északkeleti szél mindenütt élénk, helyenként erős lesz. Nem számíthatunk felmelegedésre, sőt, akadnak területek, ahol egész nap fagypont körüli értékeket mérhetünk.
És ezzel még mindig nincs vége: a középtávú előrejelzések specialistája szerint nagyon durva lehűlés jöhet pénteken: derült, napos, száraz idő várható, ám reggel erős fagyok lesznek, akár mínusz 15 (!!!) fokig is süllyedhet a hőmérséklet – térségünkben mínusz 3-4 fok lehet –, és délután is csak 5-6 fokos maximummal számolhatunk. A hét végén sem lesz számottevő változás: változékony, túlnyomóan napos időnk lesz, csapadék nélkül, reggelente fagyokkal, délután 7-8 fokos csúcsokkal.
Az igazi tavaszra még várni kell – a héten biztos nem köszönt be.
(Fotó: Így látjuk MI! – Kuruczné Gál Kriszta felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
A pécsi Zsolnay-negyed programjai
2024. máj. 03.
A családi kirándulások egyik népszerű célpontja Pécs, a Mecsek vadregényes tájai mellett azonban érdemes ellátogatni egy különleges helyszínre is. (X)
Koltai Róbert nálunk már családtagnak számít
2024. máj. 03.
A Sugárúti Fesztivál vendége volt Koltai Róbert, aki élettársával, Gaál Ildikóval színpadra állva önálló fellépéssel örvendeztette meg a Dunaújvárosi Estek közönségét. Az előadás ezúttal a Kultik Moziban volt, ahová nagyon sokan ültek be a színvonalas kikapcsolódás reményében. Így is történt!
Küszöbön a Bringatúra – mindenkit várnak szombaton!
2024. máj. 03.
Immár a XXXVIII. Bringatúra nagy közös tekerésére várják a kétkerekűsöket május 4-én, szombaton. Mutatjuk a teljes programot, bónuszként az útlezárások tervével. Hajrá mindenki, itt a pontos menetrend!
Sugárúti Fesztivál: élményözön a Vasmű úton (galériával)
2024. máj. 02.
Csodás idő, színes kínálat, és minden képzeletet felülmúló tömeg: remek program kerekedett az idén immár harmadszorra rendezett Sugárúti Fesztiválból május 1-jén. Világ dunaújvárosiai, idesüssetek!
Rostisok Találkozója – már másodszor
2024. máj. 02.
Legutóbb vészterhes apropóból úszott a hírfolyamba a Rosti iskola neve – ezúttal sokkal örömtelibb eseményről számolhatunk be: immár másodszor adott otthont az iskola árnyas udvara a Rostisok Találkozója című programnak.
Sugárúti Fesztivál: tömegvonzás a Vasmű úton (FRISSÍTETT galériával)
2024. máj. 01.
Most még csak a képek miatt jöttünk, drága böngészők és aranyos mindenki, minden képzeletet felülmúló sokadalom futott be délelőtt a Sugárúti Fesztiválra. Galériánk frissült, de a javallat változatlan: keresd magad sokadalomban!
Sugárúti Fesztivál: itt az Ikarusok menetrendje
2024. ápr. 30.
Javában tartanak az előkészületek a Vasmű úti kavalkádra, még adósak voltunk a Béke, valamint a Római városrészből induló veterán Ikarus buszok menetrendjével – eddig!