Az megvan, hogy MA lesz a szirénapróba!?

Öcaline - 2022. április 11. 8:27

Nekem eddig nem volt meg, de már igen, és gyorsan szólok is: rendhagyó időpontban, ma délelőtt 11 órától lesz a próba – ráadásul teljes üzemű, hangos szirénázásra készülhetünk!

A normál menetrend szerint minden hónap első hétfőjén tartják a szirénapróbákat, a katasztrófavédelem hivatalos oldalán megjelent közlés viszont arról tudósít, hogy ezúttal egy hét csúszással, vagyis éppen ma 11 órától lesz a riasztás. Ennek során városunk mellett Paks harminc kilométeres körzetében, valamint Ercsiben, Ráckeresztúron és Szabadegyházán lesz hallható szirénapróba április 11-én, hétfőn.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szirénáinak működését ellenőrzik április 11-én, hétfőn 11 órakor. Emellett a Paksi Atomerőmű harminc kilométeres körzetébe eső településeken is ellenőrzik a lakossági tájékoztató- és riasztó rendszer működőképességét, melynek során a megyében Alap, Alsószentiván, Cece, Előszállás, Nagykarácsony, Sáregres, Vajta településeken 13 órakor lesz a hangos üzemű (teljeskörű) szirénapróba. 
A tájékoztatás szerint a szirénapróba során a próbára történő figyelemfelhívás mellett a "Katasztrófariadó" (két percig tartó, váltakozó hangmagasságú, mélyebb tónusú /üvöltő/ hang), valamint a "Veszély elmúlt" (kétszer fél percig tartó, fél perces szünettel megszakított egyenletes hangjelzés) jelzéseket lehet majd hallani a megjelölt időpontban. 

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren sugárzott szövegben nem szerepel a „Figyelem ez próba” kifejezés – a szirénák megszólalása csak a rendszer próbája, a lakosságnak semmiféle teendője nincs!

(A kép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel

Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel

2025. jan. 29.

Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.

Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!

Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!

2025. jan. 28.

Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.

Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás

Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás

2025. jan. 24.

Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.

Drága lett a neten szőtt szerelem

Drága lett a neten szőtt szerelem

2025. jan. 22.

Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!

Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit

Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit

2025. jan. 18.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős asszony válláról letépte a táskáját Dunaújvárosban. Minősített rablás a vád, értesült a DO.

Együtt állították meg a menekülő támadót

Együtt állították meg a menekülő támadót

2025. jan. 15.

A dunaújvárosi rendőrök elfogták a férfit, aki egy 84 éves asszony válláról tépte le a táskáját kedden reggel – a támadót három közreműködő, köztük egy szabadnapos rendőr tartotta féken az egyenruhások kiérkezéséig, értesült a DO.

Baleset a 6-os úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE!)

Baleset a 6-os úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE!)

2025. jan. 11.

Közlekedési baleset történt Dunaújváros külterületén – az érintett útszakaszt a műszaki mentés és helyszínelés miatt teljes szélességében lezárták. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)