"Gombi 70": rendhagyó születésnap, ünnepi tárlat a Városházán
Két jeles évfordulót ünnepel a Gombi 70 című gyűjteményes kiállítás a Városháza „C” szárnyában: a csütörtök óta látható tárlat Gombos István, a városban élő és alkotó Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész 70. születésnapja, valamint munkásságának 45. évfordulója előtt tiszteleg.
Rendhagyó módon, a Városházán nyílt kiállítással ünnepel Gombos István: a Gombi 70 című tárlat a Városháza „C” szárnyának aulájában nyílt csütörtökön délelőtt. A helyszín és a megnyitó időpontjának választása sem a véletlen műve: Gombos közéleti szerepvállalására reflektál, hogy a bemutatónak a közgyűlési terem előtte aula ad otthont, a megnyitót pedig a közgyűlés előtti percekre időzítették.
A művész ráadásul rendhagyó kiállítással készül, hiszen a több mint négy évtizedes munkásságból átfogó válogatást láthatnak az érdeklődők. A meghívóhoz rendelt tájékoztató szerint ugyanis a tárlat anyagában a korai, elsősorban a geometrikus alapú művektől egészen a társadalomkritikáig ívelnek a Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész munkái.
A Gombi 70 című gyűjtemény több művében is feltűnnek a városra jellemző motívumok, a lokálpatrióta alkotói elkötelezettség jegyei – a kiállításban látható szobrok, kisplasztikák egyszerre őrzik és bemutatják a dunaújvárosi alkotó életművének fontos darabjait, és ezzel együtt a hazai ötvösművészet egyik mérvadó szeletét az utókor számára.
A tárlat alkotójának munkásságát és a gyűjtemény sokszínűségét méltatta köszöntjében a kiállítás megnyitójaként Pintér Tamás polgármester, majd Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója; a Gombi 70 című bemutatót egy szűk hónapon át, május 14-ig láthatják a Városháza „C” szárnyának vendégei.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Miért ne bízzuk családtagokra az esküvői fotózást és videózást?
2024. feb. 23.
Az esküvői fotós – a házasulandók mellett – az esküvői készülődés egyik legfontosabb szereplője. Az általa készített emlékek örökre megmaradnak. (X)
"Időkapu": Holczer Tibor kiállítása a tamási Kindl Kupola Galériában
2024. feb. 20.
Városimázs és személyes fotótörténeti barangolás, képek és montázsok egy megrögzött örömfotóstól: nagyszabású önálló tárlaton mutatta be műveit Holczer Tibor Tamásiban: a Kindl Kupola Galériában látható bemutató egészen március 2-ig várja a vendégeket.
DSTV: jótékony célú koncertet szervez a Quintia zenekar
2024. feb. 20.
Különleges hangversenyre várja a közönséget a Bartók színháztermében a Quintia zenekar február 23-án, pénteken este, derül ki a DSTV összeállításából. A koncert bevételét a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola javára ajánlják fel a közreműködők. Hangkép.
JOEBACK: "Evolúció" – klippremier
2024. feb. 19.
Apokalipszis hétfőn délután – napvilágot látott a JOEBACK fantázianevű sideprojekt legfrissebb hangképes mutatványa. Az "Evolúció" eredetileg a Júdás című mini albumon jelent meg, most itt a klip – nézzétek!
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"
2024. feb. 18.
Az Enache család – kilenc gyermek és szüleik – húsz éven át éltek a természettel tökéletes harmóniában, egy kunyhóban, a Bukarest-delta vadonjában. KineDok-vetítés kedden!
Ismét muzsikálnak a Zenélő Cukrászda sorozatában
2024. feb. 14.
Az évad nyolcadik mini koncertjére várják a közönséget a Vasmű úti bázison, ezúttal a fúvós muzsika rajongóit kápráztatják el – pénteken este.
ICA-D: nagyot szólt a Dunaújvárosi Tárlat (galériával)
2024. feb. 13.
Remek kollekció, remek esemény, díj az önkormányzattól polgármesteri méltatással koronázva, és ráadásként kirobbanó hangulatú meglepetés köszöntés: megnyílt, megtekinthető és meg is tekintendő a Dunaújvárosi Tárlat!