Dunaújváros Hetilap

A véghajrában fordított a Fidesz, helyben dr. Mészáros Lajos lehet a befutó (online)

Öcaline - 2022. április 3. 21:41

Sokáig úgy tűnt, a főváros mellett szinte egyedüli ellenzéki fészek maradhat Dunaújváros – aztán fordított a Fidesz jelöltje. A Fidesz országos viszonylatban is sorra nyerte az egyéni körzeteket. Online.

Mai második online közvetítésünk a választás eredményeire fókuszál – természetesen elsősorban a helyi vonatkozásokra koncentrálunk!

21.37: Kálló Gergely több mint 6 százalékponttal vezet

Bár még nem beszélhetünk végeredményről, az egyéni körzetek tekintetében masszív Fidesz-fölény várható: a főváros és egy csongrádi választókerület mellett egyedül Fejér 4-es választókerületében számíthatunk ellenzéki győzelemre az országgyűlési választáson. A szavazatok 39,02 százalékos feldolgozottsága már egyértelműen kijelöli a trendeket, amely szerint az egyesült ellenzék jelöltje, Kálló Gergely várható befutóként. Kálló a már említett feldolgozottsági szintig 6 ezer 884 vokssal a 48,6 százalékon áll, kihívója, dr. Mészáros Lajos 5 ezer 949 szavazattal a voksok 42 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen a Mi Hazánk aspiránsa, Badó Péter áll 630 vokssal, 4,45 százalékkal.

Innen folytatjuk!

21..50: Élesedik a verseny helyben is

A voksok 64,63 százalékos feldolgozottságánál jelentősen csökkent Kálló Gergely előnye – az ellenzéki jelölt 12 ezer 199 szavazata (45,93 százalék) mellett dr. Mészáros Lajos 11 ezer 784 vokssal második – ez 44,36 százalékot jelent. 
Nagyon éles a meccs!

22.07: Egy százalékpont alá csökkent Kálló Gergely előnye

A szavazatok 70,73 százalékos feldogozottságánál is vezet az ellenzék jelöltje, de 1 százalékpont alá csökkent a korábban még markáns különbség: Kálló Gergely 13 ezer 336 szavazattal 45,53 százalékon áll, dr. Mészáros Lajos a második – 13 ezer 082 vokssal a második, ez 44,66 százalékot jelent.
Az ország legélesebb versenyét produkálja a választókerület – nagyon durva! 

22.26: Tartja az előnyt az ellenzék jelöltje

A voksok 76,83 feldolgozottságánál is Kálló Gergely vezet a Fejér 4-es választókerületben – és bár az előny sovány, folyamatosan tartja azt. Az ellenzéki összefogás jelöltje 14 ezer 360 vokssal 45,3 százalékon áll, dr. Mészáros Lajos 14 ezer 244 szavazattal, 44,93 százalékponttal második.

Izgalmas lesz a véghajrá, maradjanak, maradjatok velünk!

22.36: Fej-fej mellett az ellenzék és a Fidesz jelöltje

A voksok 80,49 százalékos feldolgozottságánál minimálisra olvadt Kálló Gergely előnye – de még vezet! A számok nyelvén: az ellenzéki aspiráns 15 ezer 59 vokssal első (45,13 százalék), kihívója, dr. Mészáros Lajos 15 ezer 33 vokssal második. Ez 45,06 százalék. Nagyon izgalmas percek elé nézünk!

22.48: ugye, hogy minden szavazat számít!? Nem is írok semmit, mutatom!

22.59: átvette a vezetést a Fidesz jelöltje

A voksok 82,93 százalékpontos feldolgozottságánál vette át először a vezetést Fejér 4-es választókerületében dr. Mészáros Lajos: a Fidesz jelöltje 15 ezer 661 vokssal 45,08 százalékon áll, Kálló Gergely 15 ezer 625 szavazattal a második, 44,98 százalékon áll.

23.19: Növelte az előnyét dr. Mészáros Lajos

A szavazatok 84,15 százalékos feldolgozottságánál hajszálnyival ugyan, de növelte az előnyét a Fidesz jelöltje: dr. Mészáros Lajos 16 ezer 84 vokssal, összesen 45,36 százalékponttal vezet, a második helyen Kálló Gergely áll 15 ezer 855 ponttal, ez összesen 44,71 százalékot jelent. 

23.28: Viszonylag masszív Fidesz-fölény a véghajrában

87,8 százalékpontos feldolgozottságnál növelte az előnyt dr. Mészáros Lajos: a Fidesz jelöltje 17 ezer 18 vokssal a szavazatok 45,59 százalékát szerezte meg, Kálló Gergely 16 ezer 580 szavazattal második – ez a választók 44,42 százalékos támogatottságát jelenti.

23.57: Stabilan tartja előnyét a Fidesz jelöltje

A voksok 89,02 százalékpontos feldolgozottságánál is vezet a jelenlegi hatalmi tömb jelöltje: dr. Mészáros Lajos 17 ezer 125 szavazattal, azaz 45,68 százalékponttal áll az élen, míg Kálló Gergely 16 ezer 618 vokssal, összesen 44,32 százalékkal második. Az országgyűlési választás kimenetele Fejér 4-es választókerületben is eldőlni látszik. 
Az eredményről, úgy an bloc, később.

00.07: 90 százalékos feldolgozottságnál is a Fidesz jelöltje vezet

Egészen pontosan a voksok 90,24 százalékának ismeretében írhatom, hogy ha nem is gigászi, de szinte moccanatlan fölénnyel áll az élen dr. Mészáros Lajos: az NVI hivatalos oldalának friss mutatója szerint a Fidesz jelöltje 45,65 százalékponttal, összesen 17 ezer 430 voksot begyűjtve vezet, Kálló Gergely a második 16 ezer 907 szavazattal, vagyis 44,28 százalékkal. 

00.24: Stabil fideszes fölény, viszont nálam itt a vége egyelőre

91,46 százalékpontos feldolgozottságnál is dr. Mészáros Lajos vezet – a számok nyelvén: 17 ezer 725 voksot szerzett, ami 45,7 százalékpontos támogatottságot jelent. A második helyen álló Kálló Gergely esetében a szavazatok száma 17 ezer 154, ami 44,22 százalékot ér. A végeredmény de jure még kérdéses, de lényegében eldől, a Fidesz Fejér megyen 4-es választókerületében is át-, pontosabban visszaszerezte hatalmát az országgyűlési választás frontján.

Részemről a mesének mára (illetve tegnapra) vége, egy álommal kevesebb, folyt. köv. holnap, illetve reggel, jó éjszakát, Dunaújváros!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.