Közlekedési versenyek városi fordulója a Dózsában
Két megméretés városi fordulóját rendezték, a diákok a Dózsa György Általános Iskolában mérhették össze tudásukat csütörtökön. Itt az összes fontos eredmény!
Fontos erőpróbák részleteiről és eredményéről számolt be a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság két viadalt is rendezett – a Kerékpáros Iskola Kupa és a Kisiskolás Közlekedési Kupa elnevezésű közlekedési versenyek városi fordulójának egyaránt a Dózsa iskola adott otthont csütörtökön. A megméretésen a rendező iskola és a Móricz diákjai adtak számot tudásukról – a diákoknak egy KRESZ-tesztlapot kellet kitölteniük, melyben gyalogos és kerékpáros kérdések szerepeltek, mivel ezek a közlekedési formák őket is érintik, és a versenynek egyaránt célja a biztonságos és tudatos közlekedésre való nevelés.
A Kisiskolás Közlekedési Kupa továbbjutó csapa a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola lett – a Kochán Levente, Panka Martin, Pék Léna és Kifuth Anna összeállítású formáció képviselheti városunkat a megyei döntőben. A Kerékpáros Iskola Kupa egyéni versenyéből négy diák, Oravecz Dóra, Kocsis Kira, Hajdu Dániel és Árgyelán Bálint jutott a következő fordulóba.
Hajrá, csak így tovább, biztonságos közlekedők!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Sziréna
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.
Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]
2025. feb. 25.
Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)
Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel
2025. feb. 21.
Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!
Kazánházi bevetésen a lánglovagok
2025. feb. 20.
Családi ház pincéje gyulladt ki Mezőfalván még múlt vasárnap. A dunaújvárosi egységek a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt fékezték meg a lángokat.
Bíróság elé állhat a trafikrabló
2025. feb. 14.
Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.
Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)
2025. feb. 09.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda
2025. feb. 06.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként az 51 éves férfit, aki a felső Duna-parton kirakta és magára hagyta kutyáját. Állatkínzás vétsége miatt kezdtek eljárást ellene, értesült a DO.