Mindenkit várnak a madarak és fák napjára Kishantoson
Csodás környezetben csodás program most vasárnap – dunaújvárosi vendégeket is csalogatnak, de már csak péntekig lehet regisztrálni, jelentkezni a természet ünnepére!
Idén immár ötödik alkalommal várja színes programokkal, kiállításokkal a természet ünnepére a vendégeket Kishantosra a Mezőföld Népfőiskolai Társaság május 1-jén, azaz vasárnap. A programsorozat a DO-hoz eljuttatott összegzés szerint a természettel történő szorosabb kapcsolat megteremtése mellett elmélyülést, szellemi-lelki feltöltődést is kínál.
Az egész napos rendezvény során számtalan program szolgálja a legkülönbözőbb korosztályok érdeklődését – kivált a gyerekek, családok számára nyújthat emlékezetes közösségi élményt.
A kapunyitás 8 órakor lesz, majd 8.30-tól a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai – Szabó Ajna festőművész, Kiss-Kovács Klára keramikus, Udvari Emese "ég-szerész" és Gárdonyi Bernadett nemezfigura-készítő – kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. 9 órától egészen félig szervez madárgyűrűzést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 9.30-kor már madármegfigyelő sétára indulhatnak a vendégek. Az év madara, vagyis a zöld küllő jellemzőit előadás mutatja be 10.45-től, 11 órától Egyed István solymászbemutatója csalogatja a vendégeket, déltől ebéd, majd 13 órától játszóház kezdődik, ahol hangkeltő eszközök, csuhétárgyak készülhetnek a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak irányításával.
A folytatás is érdekes (és édes) kínálatot tartogat: 14 órától mézkóstolás és vásár várja a program résztvevőit, majd egy, a méhekről szóló film teszi teljessé az élményt. 14.30-kor Kishantos fái: egy régi kert emlékei címmel odúellenőrzés és faismereti séta kezdődik, majd a régi magyar háziállatokkal – rackákkal, bárányokkal, régi magyar tyúkfajtákkal – ismerkedhetnek a vendégek, végül a Csodakert fűszer- és gyógynövényeit mutatják be az érdeklődőknek, sőt, igény szerint 16.30-tól újabb madármegfigyelő sétára indulhatnak a látogatók.
Mindezek mellett egész nap gyermekfoglalkozások csalogatják az ifjú és kíváncsi természetbúvárokat: a fák lakóitól a bagolyköpet-vizsgálaton és az állatvilág építőművészein át a természetvédelem gyakorlatáig sok-sok érdekesség várja az érdeklődőket.
A programon jelképes részvételi díj mellett (felnőttek 1000, 14 éves korig 500 forintért, 6 év alatti gyerekek ingyen) vehetnek részt a Kishantosra látogatók – ám a részvétel regisztrációhoz kötött: jelentkezni április 29én, pénteken déli 12 óráig lehet a 30/3850-379-es telefonszámon vagy a kishantosvk@gmail.com e-mail címen.
Csodás környezet, csodás program – mindenkit várnak a természet ünnepén!
(Címlap- és belső oldali képünk: Mezőföld Népfőiskolai Társaság, a nyitókép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Újra támad a kánikula – a hét végén némi csapadékkal
2025. aug. 25.
Az elmúlt napok hűvöskés időszaka után ismét tikkasztó hőség várható a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végéig strandidő várható, szombaton is meleg lesz, de befuthat egy zivatarhullám.
A 3D szkennelés átalakulása az építőiparban
2025. aug. 25.
Az építőipar komplexitása és állandó megújulása közismert. Az utóbbi években egyre több területen találkozhatsz olyan technológiai újításokkal, amelyek drasztikusan befolyásolják a munkafolyamatokat. (X)
DSTV: dalosok randevúja az MMK-ban
2025. aug. 25.
Kórusmuzsika, népdal, citeraszó várta az MMK árnyas udvarára érkezőket a közelmúltban, derül ki a DSTV összeállításából. A város és a térség népdalköreinek szerveztek találkozót – méltán aratott szép sikert a dalos kedvűek randevúja. Hangkép.
Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával
2025. aug. 23.
Különleges kalandtúra az ókori Róma világába jövő szerdán, majd családfakutató sorozat péntektől: sűrű őszre készül a Dunamenti Regionális Népfőiskola közössége, és már a nyár utolsó hetében is több programot kínálnak.
DSTV: népszerű az MMK kézműves vására
2025. aug. 23.
Nem először telt meg az MMK udvara kézműveskedők portékáival, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Kézműves Kincsek Vására augusztusban is finom falatokkal és egyedi tárgyak özönével vonzotta a városlakókat. Hangkép.
Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon
2025. aug. 22.
Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!
DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)
2025. aug. 22.
Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!