Döbbenet és dráma tegnap, mára megfontolt, szépelgés nélküli összeomlás: az ellenzéki tömb súlyos vereségéhez vezetett – helyben is – az országgyűlési választás. Némi matek, meg persze elemzés, ahogyacsövön.
Az okokról sokan és sokat beszéltek, az biztos, hogy életemben nem írtam még ennyire szomorú és magamat is lehangoló elemzést; vágjunk is bele, de előre szólok, nem rövid és de pláne nem egyszerű olvasmány.
Ez van, történelmileg így alakult
Kezdem egy magánjellegű vonatkozással: 1984-ben, második osztályos gimistaként stoppal mentem Pécsre. Egy svéd rendszámú autó állt meg a szekszárdi eltérőnél, oda beszállt egy lelkes, érdeklődő fiatal, Pécsett meg kiszállt egy forradalmár. Az autót egy '56-os emigráns – a kádári terminológia szerint minimum disszidens, de inkább ellenforradalmár – vezette, ő szépen, szabatosan, röviden, de annál meggyőzőbben elmesélte, mi volt itt a forradalom napjaiban, és mit jelent neki mindmáig '56. Röviden: ez a Mi Országunk, ezzel a fontos felismeréssel szálltam ki Pécs központjában. Na, ennek lett vége részemről tegnap késő este. A Mi Országunk veszett el, helyette – meglehet, már régen, nekem visszavonhatatlanul csak tegnap óta – visszatért Ferencjóska (1848 mártírjai, forogjatok a sírotokban), Horthy Miklós, Rákosi apánk, Kádár apánk (1956 hősei, forogjatok a sírotokban) országa.
Lehet sírni, átkozódni, súlyos és veretes, látnoki erejű Ady-mondatokat idézni, mindhiába: ez van, történelmileg így alakult, ezt választottuk, és itt hangsúlyos a többes szám első személyű igealak – a Mi Országunk ábrándja odalett. Most, sajnos, úgy tűnik, menthetetlenül.
Bukásnak bukás, de miért?
Hogy miért szenvedett ilyen súlyos, megkockáztatom, történelmi léptékben is példátlan vereséget az ellenzék – vagy, fordítva a képleten, hogyan tudott ekkorát nyerni a Fidesz –, arról megint muszáj merengeni egy kicsit. Az egyik tényező kétségkívül az ellenzéki összefogás – hadd jegyezzem meg gyorsan, általam is óhajtott, szorgalmazott és üdvösnek vélt "egy az egy ellen" felállás – totális csődje. Az, hogy Márki-Zay Péter nem az ellenzéki vezetők gyűrűjében, hanem családja körében volt kénytelen elismerni a vereséget tegnap este, mindennél beszédesebben szimbolizálja ezt a kudarcot. Egyúttal az egyik legsúlyosabb beismerése annak, hogy ez a történet országos viszonylatban biztosan véget ért – az pedig, hogy a parlamentbe jutott ellenzéki delegáltak hajlandóak lesznek-e részt venni innentől a parlamentáris demokráciának csúfolt színjátékban, megint messzire vezető dilemma.
Nem kerülhető meg az okok kutatása közben, hogy – szemben a nyilvánvaló orbáni hazugsággal a hatalmas ellenszélről – minden játékszabály a jelenlegi hatalmi tömbnek kedvezett, ráadásul a nyilvánosság összes szegmensét (a 2019-es önkormányzati választáson elszenvedett súlyos csapások után immár az internetet, ezen belül is a fontos közösségi platformokat is) uraló propaganda is egyértelműen a Fideszt erősítette.
És van még egy tényező: Orbán Viktornak hívják, aki az elmúlt évtizedekben szisztematikusan, átgondoltan, okosan és ügyesen kiépítette egyfelől azt a hatalmi szerkezetet, amely nehezen – tegnap óta meg úgy tűnik, sehogy sem – meghaladható, legyőzhető. Másrészt szintén roppant hatékonyan megvalósította azt a hitelvű politizálást, amely sikeresen állja útját a vitákra, érvekre alapozott rendszer megvalósulásának. Jaj nekünk, ha Orbán folytatja az ország putyinizálását, mondta ma délelőtt egy barátom. Nem volt válaszom rá, oké, jaj nekünk, de ugyan, miért ne folytatná. Győzött. A méretes ellenzéki kudarc mellett ez a tegnapi választás legfontosabb, súlyos hozadéka – tételesen az, hogy nem, dehogy látni még a végét.
A számok nyelvén
Mindezzel együtt sokáig úgy tűnt, hogy újra, mi több, harmadszor is megismétlődik a 2018-as csoda, amikor Pécs és Szeged egy-egy körzete, valamint a bűnösnek elkönyvelt Budapest mellett Fejér 4-es választókerületben is ellenzéki győzelem születik. Érdemes felidézni, a Pintér Tamás nevével fémjelzett, a taktikai szavazás gondolatán alapuló bravúrt 2020-ban úgy ismételte meg Kálló Gergely az időközi választáson, hogy az a diadal egyúttal a formális ellenzéki összefogás első sikere is volt a Mi Országunkban.
Tegnap viszont nem. Az elején markáns, 7 százalékpontot közelítő ellenzéki fölényt mutattak a számok, aztán ez előbb vészesen apadni kezdett – volt egy olyan pillanat, amikor egy, egyetlen szavazattal vezetett az ellenzéki összefogás jelöltje –, aztán elfogyott: a Fidesz jelöltje, dr. Mészáros Lajos húzta be a győzelmet. Hadd jegyezzem meg gyorsan: a fideszes jelölt – dr. Molnár Krisztián megyei elnök, és egyúttal dr. Dorkota Lajost váltó választmányi elnök társaságában – nagy és komoly melót végzett, hatékony és az eredmények tükrében mindenképpen gyümölcsöző kampányt folytatott. Tisztán látszik, hogy a választókerület településeinek ígért földi javak sokat hoztak a konyhára, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy – aki ezt eltagadja, magának is hazudik – sikerült újra összerántani, csatasorba állítani a korábban megroppant és erodálódott városi Fidesz-tábort.
Az időzítés is a jelenlegi hatalmi tömböt erősítette – e téren csak föl kellett mondani a pártközpont diktálta leckét az ellenzék háborús fenyegetéséről és a béke letéteményeseként szereplő Orbán Viktorról –, ráadásul az ellenzéki erőket az utolsó hetekben két váratlan tényező gyengítette. Előbb az MSZP egykori helyi elnökeként valaha az alpolgármesteri székben is ült Pintér Attila szúrta hátba az összefogás képviselőjét azzal, hogy több fronton és fórumon a Fidesz támogatására buzdította a baloldali szavazókat. Majd – nem tudni, direkt vagy nettó átgondolatlan lépésként, mindegy is, védhetetlen öngól volt, nagy erővel a pipába – Magyar András, a helyi MSZP elnöke főszereplésével szivárgott ki egy telefonbeszélgetés, ami talán az előzőnél is komolyabb kárt okozott az ellenzéki térfélen. (Ilyenkor persze elgondolkodik az ember, mi szükség az ellenfelekre, ha a barátok ilyen ügyesek, okosak és figyelmesek.)
A lényeg: a sok-sok apró tétel összeadódott (vagy éppen kivonódott), és egy kis matekozással az is kiderül, hogy végül milyen számszaki tényezők vezettek dr. Mészáros győzelméhez. Az egyik, hogy bár a város szavazóköreinek többségét Kálló Gergely húzta be – akadnak kivételesen nagy arányú, például 55-35 százalékpontos részsikerek –, de amit megnyert a réven, azt elveszítette a vámon. A városi szavazókörök többségében ugyanis nem sikerült akkora előnyt kovácsolnia, ami elegendő a teljes kerület megnyeréséhez, ugyanis a térség településein a Fidesz-jelölt győzött, mégpedig helyenként orbitális fölénnyel; igaz, itt is találtam 1 szavazatos Kálló-részsikert – Rácalmáson –, de volt olyan kör, ahol 60-30 volt a fideszes diadal, százalékpontokban mérve.
A vége, szintén a számok nyelvén: a voksok 98,78 százalékos feldolgozottsága mellett dr. Mészáros Lajos győzött 20 ezer 32 vokssal, vagyis 46,82 százalékkal, Kálló Gergely lett a második 18 ezer 483 szavazattal, ami a voksok 43,2 százalékát jelenti.
Mi jöhet ezután?
Hát, hogy az Európa Kiadó 1982-es Love albumának egyik sikerdarabját idézzem, "igen-igen kemény, kemény, kemény világ". Az ellenzék romokban, a fideszes hatalmi tömb ereje teljében. A már említett putyinizálódás mértéke és sebessége megjósolhatatlan. Az, hogy az ellenzék villámnál is gyorsabb szétesése hogyan csapódik le városunkban, szintén.
Némi bizakodásra ad okot ez utóbbit illetően az a józan hangütésű közlemény, amely délelőtt látott napvilágot az önkormányzat hivatalos közösségi felületén. Az, hogy egy ilyen szenzitív, kritikus helyzetben mekkora szükség van, lesz, lenne és lehet erre a tónusra, szintén beláthatatlan – úgyhogy ezt a szöveget betűhíven idézem, íme:
"Szeretjük Dunaújvárost. A választási kampány véget ért, mostantól kezdve a közös munkának van itt az ideje. Gratulálunk dr. Mészáros Lajosnak, aki a Fidesz-KDNP színeiben megszerezte a térség egyéni mandátumát.
A 'Rajta Újváros!' Egyesület képviselői és tagjai továbbra is azért dolgoznak, hogy Dunaújváros a béke szigete maradjon, és tovább fejlődjön, hogy betölthesse a nagyságának és erejének méltó helyet Magyarország települései között. Ebben a munkában minden jó szándékú dunaújvárosi számíthat ránk."
Igen, a kudarc íze keserű, a hatalmi tömb diadala ideig-óráig fájhat – de végül is ilyen egyszerű ez. Hogy is mondta Kövesné a Megáll az idő című Gothár-filmben? "Jó, hát akkor itt fogunk élni." És hogy mondta az edző a "Minden héten háború"-ban? "Egy bizonyos ideig."
(Címlap- és belső oldali kép: Dunaújváros Önkormányzata – facebook; nyitókép: dr. Mészáros Lajos – facebook)
