Remek szakmai-művészeti eseménnyel folytatódott a Sándor Frigyes Zeneiskola sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. A Fúvósok, ha találkoznak című program nagy sikert aratott. mind a résztvevők, mind a közönség körében, megérdemelten. Hangkép.
Remek szakmai-művészeti eseménnyel folytatódott a Sándor Frigyes Zeneiskola sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. A Fúvósok, ha találkoznak című program nagy sikert aratott. mind a résztvevők, mind a közönség körében, megérdemelten. Hangkép.
Új bemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház társulata, derül ki a DSTV összegzéséből. Két ember, egy házaspár hullámvasúthoz hasonlítható kapcsolatát öleli fel a történet, amit már Tony-díjjal is jutalmaztak. A hitvesi ágy című darabot a Mikroszínpadon viszik színre. Hangkép.
A szezon egyik legizgalmasabb darabjával folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a naptári év első vetítésén a Fanni kertje című magyar dokumentumfilm lesz műsoron kedden délután.
Folytatódik a DSTV városismereti összeállítása – ezúttal a Duna-parti szoborpark különleges alkotásai kerülnek szóba. Ez a fejezet leginkább az Aratók című szoborcsoportról szól – egyúttal beharangozva a Szoborpark című, nagyobb lélegzetű műsort. Hangkép.
Különleges darab lett a hónap műtárgya az Intercisa Múzeumban. A kiválasztott lovacska a valahai Vidám Park emlékét idézi fel, és ennek kapcsán az egykori komplexum kincseinek múzeumba költöztetéséről is szó esik. Hangkép.
Néhány nappal 79. születésnapja előtt elhunyt David Lynch amerikai filmrendező, a Kék bársony, az Elefántember, a Mulholland Drive és a Twin Peaks című kultsorozat rendezője.
2024-ben a Dunaújvárosi Vegyeskar többször is szerepelt a DSTV híradóiban és magazinműsoraiban. A kórus számos színvonalas koncerttel örvendeztette meg a közönséget – volt mire visszatekinteni, és persze a tervekről, dilemmákról is szó esik az évértékelőn. Hangkép.
Két év után újra Magyarországon ad koncertet a Legendary Pink Dots (LPD). Az 1980-ban alakult, Hollandiában működő pszichedelikus kísérleti rockzenekar február 8-én a budapesti Instantban, másnap a pécsi Nappaliban lép fel.