Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

ICA-D: Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából

Öcaline - 2022. május 18. 9:10

Szász Lilla fotográfus, Maria Teresa Braz privát archivista és Perenyei Monika művészettörténész közös kiállításával folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora; a Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából című tárlat megnyitójára pénteken várják a vendégeket.

Három életmű és három (művészi és/vagy aktivistai) praxis fonódik össze a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) következő, „portugál” kiállításán.  A Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából című tárlat több szempontból különleges kísérletnek is felfogható.

A múlt emlékei és meghaladása

A kiállítás meghívójához csatolt összegzés szerint Szász Lilla fotográfus a kortárs magyar fotóművészek középgenerációjának tehetséges, nemzetközi színtéren is elismert alakjaként 2018-ban nyerte el a Budapest Galéria és Lisszabon városának alkotói ösztöndíját. Perenyei Monika művészettörténész 2019 júliusát töltötte Lisszabonban ugyanezzel az ösztöndíjjal, amelyet egy archívumi kutatásokra kidolgozott kurátori programmal nyert el. Kettejük Maria Teresa Braz privát archívumára épülő, immár három éve tartó kutató- és alkotómunkáját foglalja össze és mutatja be a az ICA-D portugál-magyar együttműködésben megvalósuló kiállítása.
Ismerkedjünk meg a harmadik szereplővel is: a már idézett összegzés szerint az 1949-ben született Maria Teresa gyermek- és ifjúkora a salazari diktatúra keretei között zajlott. Gyermekkorát és korai felnőttkorát apja fényképezte és filmezte. Személyes élettörténetén, magánéleti képein és felvételein keresztül bepillantást nyerhetünk abba, milyen lehetett nőként élni és felnőni Salazar Portugáliájában. 

A történet titkos hőse

Bár az ICA-D kiállítását hivatalosan három személy (három nő) jegyzi, akad egy negyedik, titkos szereplője is a bemutatónak: Teresa édesapja amatőr fotográfus és filmes volt, aki mintegy lánya játszótársául szegődve, az otthoni szerepjátékokon és azok lefényképezésén keresztül a tiltásokkal teli közegben is életben tartotta a gyermeklány szereplehetőségeinek és képzeletvilágának gazdagságát, nyitottságát. 

Kedvenc babáját, amely az édesapjával együtt kitalált és megrendezett jelenetek főszereplője volt, Maria Joãonak nevezték: kettős, egy női és egy féri névvel illették, mivel karakterét mindig az adott szerephez igazították. Teresa és édesapja fotókkal kísért története ugyanannyira szól egy apa-lány kapcsolatról, mint a korlátozó körülmények közti személyes szabadság megtalálásának lehetséges, és egy életre meghatározó formáiról. 
A kiállítás egy különös, fényképek mentén alakuló személyes történeten keresztül hozza közel egy távoli országnak a miénkhez is hasonlítható múltját, a jelenünktől elválaszthatatlan tapasztalatvilágát. 
A Camões Intézet – Budapesti Portugál Nyelvi Központ és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló kiállítás megnyitójára május 20-án, azaz pénteken várják a vendégeket. A 18 órakor kezdődő megnyitón köszöntőt mond João Miguel Henriques, a Camões Intézet igazgatója, a tárlat anyagát Pócsik Andrea kultúrakutató ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

Minden külön étesítés helyett: a Salazar-diktatúra szabadság-történetei több mint egy hónapon át, június 25-ig lesznek láthatók az ICA-D összes termeiben.

(Címlap- és nyitókép: Szász Lilla; belső oldali fotó: Courtesy Arquivo Fotografico – Lisszabon)
 

A rovat további hírei: Kultúra

Könyvtári kavalkád a népmese jeles napján

Könyvtári kavalkád a népmese jeles napján

2025. okt. 03.

Benedek Elek alakja generációk szókincsét gazdagította. A Magyar Olvasástársaság javaslatára a születésnapja a népmese napja lett – 2005 óta ezen a napon a magyar népmeséket is ünnepeljük. A József Attila Könyvtárban is színes foglalkozást szerveztek kedden.

DSTV: Kim Corbisier festményei a Kortárs Művészeti Intézetben

DSTV: Kim Corbisier festményei a Kortárs Művészeti Intézetben

2025. okt. 03.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy megrendítő kiállítással idézi fel Kim Corbisier emlékét a Kortárs Művészeti Intézet. A fiatalon elhunyt alkotó Kitöltetlen című tárlata november 7-ig látható az Uitz Teremben. Hangkép.

Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban

Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban

2025. okt. 02.

Az intézményben szeptember végén új időszaki kiállítás nyílt, és persze nem maradt el a hagyományos programokkal egybekötött konferencia sem. A városvezetés részéről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látogatott el a Magyar Papírmúzeum rendezvényére.

Száz százalék techno a római kőtárban

Száz százalék techno a római kőtárban

2025. okt. 02.

Nem mindennapi kezdeményezés helyszíne lesz az ókori Intercisa emlékeit őrző bázis szombaton: két dunaújvárosi fiatal szervez techno-estet a kőtárba! A program nyitott, mindenkit szeretettel látnak!

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

2025. okt. 02.

Folytatódott a kamarakiállítások sora a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei dr. Barna Erzsébet műveiből láthatnak válogatást, az összeállításban az alkotói hitvallásra is fény derül. Hangkép.

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

2025. szep. 30.

Rendhagyó dunaújvárosi vonatkozással bír a XV. Ötvösművészeti Biennálé – a fővárosi Klebersberg Kultúrkúriában múlt csütörtök óta látható seregszemlén vesz búcsút évtizedes pályájától Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész.

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

2025. szep. 29.

Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!