Legyőzték a Duna-parti lépcsősort a tűzoltók
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak fel a tűzoltók a Duna-parti lépcsősoron május 20-án Dunaújvárosban. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lépcsőfutó bajnokságán az évek óta visszatérők mellett új versenyzők is rajthoz álltak. Korcsoport szerint külön kategóriákban, valamint egyéni és csapatversenyben is értékelték a szintidőket.
A sorban már tizenharmadik alkalommal megrendezett bajnokságnak minden évben a Duna-parti lépcsősor ad otthont. A verseny különlegessége, hogy a lépcsősor több szakaszra tagolt, ezért mikor a versenyzők már úgy látják, hogy mindjárt célba érnek, akkor szembesülnek vele, hogy még néhány lépés hátra van. A csaknem kétszáz lépcsőfok szintmagassága és mélysége is eltérő, amely tovább nehezíti a versenyt. A feladat teljesítése nagy koncentrációt, fizikai erőnlétet és kitartást igényel a résztvevőktől. A teljesítményt minden évben befolyásolja az időjárás is. Tavaly szitáló ködben futottak fel a hivatásos, önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltók. Ezúttal pedig a nyárias hőség támasztotta plusz teherrel is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek, akiket Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntött.
A bajnokságon tizenegy csapat csaknem ötven versenyzője indult: a székesfehérvári, a dunaújvárosi és a sárbogárdi hivatásos tűzoltók, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két csapata, a bicskei önkormányzati és önkéntes, valamint a lajoskomáromi önkéntes tűzoltók, a Sárvíz Tűzoltó Egyesület csapata, továbbá a dunaújvárosi papírgyár és vasmű létesítményi tűzoltói. A versenyzők teljes védőruházatban és kompozit palackos légzőkészülékkel futottak fel időre a lépcsősoron.
A harminc év alatti korosztályban a vasmű létesítményi tűzoltóságának színeiben induló Czinkoczi Ábrahám 52,71 másodperc alatt győzte le a lépcsőfokokat, és vívta ki abszolút összetett versenyben is a bajnoki címet. A 30-39 év közöttiek korcsoportjában Berta Bence tűzoltó főtörzsőrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője győzedelmeskedett, míg a negyven év felettiek versenyében a papírgyár létesítményi tűzoltója, Lemler Róbert végzett az első helyen. A csapatversenyt a Dunaferr létesítményi tűzoltó csapata nyerte meg, míg a második helyen a papírgyár tűzoltói végeztek, a bronzérmet a bicskei önkormányzati tűzoltók szerezték meg.
Végh Zoltán felvételei
Eredmények:
30 év alatti korcsoport:
1. Czinkoczi Ábrahám - Véd-Sz Dunaferr LTP – 52,71
2. Csire József – Véd-Sz Dunaferr LTP – 63,31
3. Séder Norbert – Véd-Sz Papír LTP – 65,03
30-39 év közötti korcsoport:
1. Berta Bence tűzoltó főtörzsőrmester – Székesfehérvár HTP – 68,01
2. Csehó Tamás tűzoltó alezredes – Fejér MKI – 75,10
3. Ódor-Sápi Péter tűzoltó őrmester – Székesfehérvár HTP
40 év feletti korcsoport:
1. Lemler Róbert - Véd-Sz Papír LTP – 63,73
2. Rafai Tibor – Véd-Sz Dunaferr LTP – 69,81
3. Bölcskei József - Véd-Sz Dunaferr LTP - 83,65
Abszolút összesített verseny:
1. Czinkoczi Ábrahám - Véd-Sz Dunaferr LTP – 52,71
2. Csire József – Véd-Sz Dunaferr LTP – 63,31
3. Lemler Róbert - Véd-Sz Papír LTP – 63,73
Csapatverseny
1. Véd-Sz Dunaferr LTP
2. Véd-Sz Papír LTP
3. Bicske ÖTP I. csapat
4. Székesfehérvár HTP
5. Sárbogárd HTP
6. Fejér MKI I. csapat
7. Fejér MKI II. csapat
8. Dunaújváros HTP
9. Bicske ÖTP II. csapat
10. Sárvíz ÖTE
11. Bicske ÖTE női csapat
(Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)
Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás. (FRISSÍTVE)
Véget ért a tűzgyújtási tilalom
2024. okt. 22.
Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.
Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)
2024. okt. 22.
A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot.
Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló
2024. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.
Letartóztatták a drogdílert
2024. okt. 09.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.
Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán
2024. okt. 08.
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.