Már javában csobognak a város kútjai (galériával)
Öt szökőkút és három ivókút tartozik az önkormányzat üzemeltetési körébe, amelynek feladatait a DVG Zrt. látja el. A tavaszi hónapok során elvégezték a szükséges karbantartási és takarítási munkálatokat, így a hagyományoknak megfelelően májustól már csobognak a kutak.
A DVG Zrt. munkatársai öt helyszínen a szökőkutak és három helyszínen az ivókutak beindításán dolgoztak. Idén is elvégezték a szükséges karbantartásokat és a medencék takarítását, lapunk megjelenésekor már minden szökőkút üzemel, az itt élők legnagyobb örömére, hiszen amellett, hogy városunk látvány értékét gazdagítják, kedvelt vizes találkozóhelyek is.
Tavaszi nagytakarítás után
A Városháza téri "Orgonasíp" szökőkútban a számozott szelepek telepítése adta a legnagyobb feladatot, idén azonban szükség volt a Molnár László Emlékpark szökőkútjának elektronikai hálózatának javítására, a "békás szökőkút" működtetése pedig szivattyúcsere miatt váratott magára.
A szökőkutak tavaszi nagytakarítása két ütemben történt: elsőként az indulás előtt alaposan kitakarítják, majd pedig több napon át működtetik és a "vízben ázás" után a feloldódott vasport is eltávolítják a szakemberek.
Hasonlóan jártak el az ivókutak kapcsán is, karbantartás és alapos takarítás után használhatják őket a városlakók.
A szökőkutak vize – bár a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik – nem iható, nem alkalmas fürdésre, hiszen számos vegyszerrel kezelik. A vízben található algátlanító, fertőtlenítő, PH csökkentő szer, az időjárás, például nagy eső vagy erős napsütés hatására veszít a hatékonyságából, emiatt előfordulnak, hogy a szökőkutak koszolódnak, algásodnak, de minden ilyen esetben a DVG Zrt. munkatársai a lehető leghamarabb gondoskodnak a tisztításukról.
Amennyiben azt tapasztalják, hogy valamelyik szökőkút medencéjéből kifolyik vagy nincs benne víz, illetve vagy más üzemzavart észlelnek, az alábbi telefonszámon tudnak bejelentést tenni: 0620/364-0381
Szökőkút körkép
Vízivirág
A Kultik Dunaújváros oldalánál található Vízivirág elnevezésű szökőkutat 2001-ben építették meg. A Palotás József alkotta kompozíció a TSO Alapítvány által kiírt pályázat győztes alkotása, amelyet Dunaújváros Önkormányzata jelképes áron, 1250 forintért vásárolt meg, ugyanakkor cserébe vállalta a megtermékenyítésre, a nemiségre utaló szimbólumai miatt különösen figyelemfelkeltő, bronzból készült szökőkút kicsit sem csekély működtetési költségeit.
A Korsós lány szobor avagy a "békás szökőkút"
1955 óta áll a Dózsa György téren Wagner Nándor Korsós lány című szobra. A korsót kezében tartó vízhordó lány egy kő posztamensen a medence közepén áll, ahová oldalról négy-négy béka köpi a vizet. Érdekesség, hogy a békákat bronzból öntötték, idővel azonban "elugrándoztak" helyükről, majd egy darabig műanyag változatukkal helyettesítették őket, akik szintén elvándoroltak. Azóta két oldalról négy-négy alumínium béka szájából lövellnek a vízsugarak a lány felé.
Az Öntelt mackó
Somogyi József egyik közkedvelt alkotása, a kőből készült Öntelt mackó 1953 óta áll az Építők útján, az Élményfürdővel szemben. A szobor egy szökőkút medencéjének közepén helyezkedik el, azóta is kedvelt vizes találkozóhely városunkban.
Mint ahogyan az Szemes Mihály Kölyök című filmjében is elhangzik, aki belemártja kezeit az Öntelt mackó szökőkútjának vizébe, arra rátalál a szerelem.
Identitás (Dr. Molnár László Emlékpark)
A város egyik leginkább látogatott és kedvelt közösségi tere a Dunaújvárosi Egyetem előtti park, amely 2007 óta az intézmény alapító igazgatója, dr. Molnár László nevét viseli. Az emlékparkban található a város egyik legnagyobb szökőkútja, az Identitás. 2018-ban teljeskörű felújításon esett át, és a mai napig közkedvelt vizes találkozóhely.
Orgonasíp
Városunk főterét 2014 óta díszíti szökőkút, amely a Városháza tér rekonstrukciója során valósult meg; 2015-ben Orgonasípnak nevezték el, a javaslatok szerint azért, mert a vízsugár változó magassága a templomi orgonára emlékeztet.
Szomjoltó kutak
Városunkban több pontján olthatjuk szomjúságunkat, köszönhetően a telepített ivókutaknak, amelyek megtalálhatók az Orgonasípnál, a Korsós lány szobránál és a Római körúton is.
Szökőkút Kisokos
Ne dobjuk megunt díszhalainkat a szökőkútba!
Ne fürödjünk a szökőkutak vizében!
Ne engedjük négylábú kedvenceinket a szökőkutak vizébe!
Ne szemeteljünk a szökőkutak vizébe!
Közös kincseink, vigyázzunk rájuk – a városi kincstárról pedig meséljenek a képek!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: autóválasztás – kezdő vezetőknek
2024. aug. 19.
Érdekes témát boncolgat – ezúttal a közlekedésre fókuszálva – a DSTV összeállítása. Arra a kérdésre keresik a választ, helytálló-e az az álláspont, hogy különleges figyelemmel kell lenniük az autóválasztásra mindazoknak, akik friss jogosítvánnyal ülnek a volán mögé. Hangkép.
DSTV: az aszállyal küzd a mezőgazdaság
2024. aug. 17.
Visszatérő téma a DSTV anyagaiban a kánikulai forróság, ami már hetek óta megnehezíti, időnként próbára is teszi az életünket, megterheli a szervezetünket. Ezúttal újabb területre kerül a fókusz: az egész mezőgazdaság az aszállyal küzd. Hangkép.
DSTV: a hőség tűréshatárán járunk
2024. aug. 16.
Az elmúlt hetekben többször is volt olyan kánikula, amelyet talán már azok sem bírtak, akik kifejezetten szeretik a meleget, derül ki a DSTV összeállításából. Egy ponton mindenki eléri a tűréshatárát, és a hőség rávilágíthat olyan betegségekre is, amelyekről az ember talán nem is szerzett még tudomást. Hangkép.
A zöld Dunaújváros a cél, ami hidegben és melegben is segíti a mindennapokat
2024. aug. 15.
Ezekben az extrém meleg napokban talán kevesen kételkednek abban, hogy benne vagyunk a klímaváltozásban, egyre melegebbek a nyaraink, és ráadásul most azt tapasztaljuk, hogy a csapadék is egyre kevesebb. De hogy élhetjük ezt meg Dunaújvárosban?
Javában tart már a szovjet emlékmű sírjainak feltárása Pentelén
2024. aug. 15.
A szovjet emlékmű elbontása sikeresen befejeződött, a közelmúltban pedig megérkeztek a Hadtörténeti Intézet munkatársai, és rendőrségi segítséggel megkezdték az itt nyugvó katonák maradványainak feltárását. A munkaterületet kegyeleti okokból elkerítették, csak az itt dolgozó szakemberek lehetnek jelen.
Friss virágágyás, padok, szemetesek, működő könyvszekrény a Békében
2024. aug. 14.
A tavasz folyamán már látszott, hogy jó irányba haladnak a fejlesztések a Március 15. téren, és igazi közösségi tere lesz a Béke városrésznek. A helyszínen járva most is ezt láttuk: friss és üde a virágágyás, padokat és szemeteseket helyeztek ki. Azt mondják, és látszik is, hogy keresett a könyvszekrény.
ÁSZ-ellenőrzés: stabil pénzügyi helyzet, csökkenő működési költségek
2024. aug. 13.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közel egy esztendőn keresztül zajló átfogó ellenőrzést hajtott végre városunk önkormányzatánál. Az elkészült jelentés pozitív eredménnyel zárult. Az ellenőrzés legfontosabb megállapításairól Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.