Ünnepelnek a városalapítók
Műsorral, emlékbeszéddel és koszorúval emlékeznek a városépítés hőskorára a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete tagjai – az ünnepség pénteken délután lesz a Görbe utcai emléktáblánál.
Bár a valódi városalapítók létszáma rohamosan fogy, több mint hatvan főt számlál, és viszi tovább a hőskor örökségét a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete: mint minden évben, idén is megemlékezik a közösség a városépítés kezdeteiről. Az ünnepséget május 13-án, pénteken délután rendezik a Görbe utcában a városalapítás 50. évfordulója alkalmából kihelyezett egyesületi emléktáblánál. A 17 órakor kezdődő eseményen Kóbor Etelka az egyesület elnöke köszönti a megjelenteket, majd Hajdu Iván erre az alkalomra írt saját versét mondja el. Két, nemrégiben távozott városalapítóra is emlékeznek az egyesület gondozásában megjelent Mesél a város című könyv nyomán, az eseményen közreműködik Pálfalvi János (gitár és ének).
A tisztelet koszorújának elhelyezését követően szokás szerint a Művész Presszóban tart kötetlen beszélgetéssel körített évértékelő összejövetelt a városalapítók köre.
Az ünnepség természetesen nyitott – szeretettel látnak és jó szívvel várnak minden lokálpatriótát!
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.