Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Beváltotta, amit ígért a Resti Családi Nap (galériával)

Mozaik
családi nap
együttműködés
Vasmű út

facebook megosztás

Öcaline - 2022. jún. 19., 08:15

Gyerekcsalogató kínálat, változatos színpadi programok, jó kaják és sok-sok játék, mozgás – először, de szinte biztosan nem utoljára adott otthont az új Vasmű úti zárt kutyafuttató térsége a forgatagnak Címszavas összegzés – sok képpel!

Ahogy korábbi beharangozónkban már említettük, a pandémiás fék időszaka után végre tér és lehetőség nyílt arra, hogy jeles és jelentős közösségi eseményeken kapcsolódjanak ki a városlakók – a Resti Családi Nap szervezésébe éppen e szándékkal vágtak bele, hangsúlyozta korábban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester.
A terveket tett követte, és bár az még a jövő zenéje, lesz-e folytatás, az már szombaton kiderült, hogy a közönség pontosan annak fogja föl a kavalkádot, aminek a szervezők szánták: színes, mozgalmas, sok-sok játékkal és mozgással, változatos színpadi kínálattal csalogató nyárköszöntő minifesztivál kerekedett az új Vasmű úton.  
Arról is beszámoltunk már az előhangban, hogy a kezdeményezést Dunaújváros Önkormányzata mellett a Resti étterem is támogatta – ebből fakadóan a kavalkád névadója arról is gondoskodott, hogy a vendégek ne maradjanak étlen-szomjan a délelőtt kezdődött, ám bőven az estébe nyúló program során.

Ahogy mondani szokás, a foglalkozás elérte célját – a részletekről már meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
2. Galéria
családi nap
Vasmű út
együttműködés

facebook megosztás

Gyerekcsalogató kínálat, változatos színpadi programok, jó kaják és sok-sok játék, mozgás – először, de talán nem utoljára adott otthont az új Vasmű úti zárt kutyafuttató térsége a forgatagnak Címszavas összegzés – sok képpel!

(Fotó: Végh Zoltán)

Nyárköszöntő kavalkád a Resti Családi Napon - fotó:

Öcaline - 2022. jún. 19.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: maskarások kavalkádja a múzeumban

DSTV: maskarások kavalkádja a múzeumban

2025. már. 02.

Családi napra, vidám farsangolásra várta a látogatókat múlt hétvégén az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összegzéséből. A mulatságon az elmaradhatatlan kézműveskedés mellett jelmezversenyen is kipróbálhatták magukat a vendégek – értékes könyvajándékok találtak gazdára. Hangkép.

DSTV: a láthatatlan egyház a Luther Pub programján

2025. már. 01.

Ismét gondolatébresztő programmal várta az érdeklődőket a Luther Pub, derül ki a DSTV összeállításából. Az evangélikus templom gyülekezeti termében tartott foglalkozás témája ezúttal a láthatatlan egyház kérdésköre volt. Hangkép.

Építőipari fókusznap a Városházán

Építőipari fókusznap a Városházán

2025. feb. 28.

Az Innopark Nonprofit Kft. közreműködésével Építőipari Fókusznapot rendezett a BNI megyei szervezete a Városházán. A városvezetést Mezei Zsolt alpolgármester képviselte, őt a város és a KKV-k kapcsolatáról kérdeztük, míg Huszti Zsolt az Innopark szerepéről, Szabó Dávid pedig a BNI nemzetközi és helyi működéséről számolt be.

Kinek éri meg leginkább a memóriahabos matrac használata?

Kinek éri meg leginkább a memóriahabos matrac használata?

2025. feb. 28.

Amikor nem tudunk jót aludni, érdemes elgondolkodni azon, mi lehet ennek az oka. Természetesen állhat a háttérben a mindennapok okozta stressz is, de gyakran az ágyunkban található matrac a ludas. (X)

DSTV: állt a bál a Szabó Magda iskolában is

DSTV: állt a bál a Szabó Magda iskolában is

2025. feb. 28.

Remek programokkal készültek a gyerekeknek a BIROK tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Igazán jól sikerült a farsangi mulatság, ahol alsósok jelmezes serege szórakozott a tornateremben – válogatott maskarákban. Hangkép.

A Sziget fesztivál nemzetközi környezetvédelmi minősítést kapott

A Sziget fesztivál nemzetközi környezetvédelmi minősítést kapott

2025. feb. 28.

Nemzetközi környezetvédelmi, zöld minősítést kapott a Sziget fesztivál, amely a rangos A Greener Future szervezettől az "ajánlott" besorolást kapta meg a világ fesztiváljai között.

Egy tucat TOP Plusz pályázatot készít elő az önkormányzat március végéig

2025. feb. 27.

Minden dunaújvárosit érintő fejlesztésekkel és pályázatokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. A következő hetekben több, mint tíz projektet készítenek elő, amelyek mind EU-s forrásból valósulnának meg.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  2. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. DSTV: a Wesley eredményei

  5. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő