Horváth Ákos Acélbika marad
A 23 éves center második szezonját kezdheti meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál.
Kép forrása: DAB
Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy sikerült mindenben megállapodnia Horváth Ákossal, így a 23 éves csatár a következő szezont is az DAB felnőtt csapatánál kezdheti meg. A fiatal center a Pesterzsébeti Farkasok, valamint az UTE korosztályos együtteseiben szerepelt korábban, a lila-fehéreknél mutatkozott be az Erste Ligában a 2017/2018-as szezonban, s egészen 2021-ig erősítette a fővárosiakat. Ezt követően szerződött Dunaújvárosba, tavaly harmincöt találkozót játszott a Bikák mezében, s mint az a DAB közleményéből kiderült, az új irányvonal meghatározása után nem volt kérdéses, hogy Ákos személye tökéletesen beleillik a tervezett rendszerbe, s bíznak abban, hogy a fiatal játékos a 2022/2023-as szezonban is nagy segítségére lehet a klubnak.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szép eredmények 2024-ben
2025. jan. 06.
Népes bázissal dolgozott 2024-ben a DKSE úszó szakosztálya – Szabó Gergőt kértük az elmúlt esztendő értékelésére, összefoglalására. A tapasztalt szakember több mint 10 éve dolgozik a szakosztály berkein belül, augusztus óta már vezetői pozícióban. Hangkép.
Ez most nem a Bikák estéje volt
2025. jan. 06.
A többet és jobban dolgozó DVTK megérdemelten vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.
Bravúros szettrablás a Kaposvártól
2025. jan. 05.
Bár az első szettet megnyerte, végül 3-1-es vereséget szenvedett a címvédő otthonában a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap délutáni mérkőzésén.
Nem volt esély a pontszerzésre
2025. jan. 05.
Korán jelentős hátrányba került, s végül nagy arányú vereséget szenvedett a Debrecen elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Nincs megállás
2025. jan. 04.
A DVTK Jegesmedvék elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata vasárnap délután öt órától.
Bravúros pontszerzés az évnyitón
2025. jan. 04.
Gólokban gazdag mérkőzésen, hosszabbítás után szenvedett 6-5-ös vereséget a tabellán második BJA HC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Itthon kezdi az évet a Kohász
2025. jan. 03.
A DVSC elleni hazai összecsapáson lép pályára a DKKA női kézilabda csapata az NB I-es pontvadászat első idei fordulójában szombaton este hat órától.